Michael Bay tényleg Transformerst rendezhet, otthagyta a Netflix filmjét is

A rendező kiszállt a Fast and Loose rendezői székéből, s visszaülhet a kormány mögé.

Kajtár Virág
Olvasási idő: 4 perc

Érdekes pletyka vette nemrég birtokba a külföldi Transformers közösségek fórumait, ugyanis ismét felröppent Michael Bay visszatérésének lehetősége. Míg nemrég részleteztük, ez mit jelenthet pontosan a franchise számára, már az is kiderült, hogy Bay kilépett Netflixes projektjéből is. A Deadline jelentése szerint ténylegesen tárgyal a Paramounttal, ráadásul valószínűleg egy önálló filmmel, s nem a G.I. Joe-crossoverrel kapcsolatban.

A Netflix új rendezőt keres

A Netflix újra rendezőt keres a Fast and Loose-hoz, miután Michael Bay és Will Smith nem tudták áthidalni kreatív nézeteltéréseiket, ami előbbi szerdai kilépéséhez vezetett. A Smith főszereplésével készülő történetben egy amnéziás férfi állna a középpontban, amint felébred Tijuanában. Ahogy összerakja múltját, rájön, hogy két életet élt: az egyiket bandavezérként, a másikat pedig beépített CIA-ügynökként. Míg Smith inkább humorosra vette volna a figurát, Bay az akciók mellett tette le a voksát, s ez vezetett végül a távozásához.

Michael Bay lenne a franchise megmentője?

Nem csoda, hogy Bay inkább nem húzta tovább, korábbi jelentések szerint a Paramount már megkörnyékezte, sőt a Universal is számít rá az OutRun videójáték adaptációja kapcsán, Sydney Sweeney főszereplésével. „Októberben szeretnének forgatni, és a Netflix új filmrendezőt fog szerződtetni, hogy minden a tervek szerint haladjon. Baynek rengeteg más dolga is van. A Paramounttal tárgyal a Transformers-sorozathoz való visszatérésről, egy új verzióval, és a Universalnak az OutRunon is dolgozik, egy videojáték adaptációján, Sydney Sweeney-vel. Jayson Rothwell írja a forgatókönyvet Bay és Brad Fuller közreműködésével, Sweeney pedig producerként vesz részt a projektben” – írja a Deadline.

Meglehet, hogy Bay átveszi a G.I. Joe-kal a közös kalandot, hiszen igazán kiélhetné magát, ám pénzügyi szempontból sokkal valószínűbb, hogy szabad kezet kap. A franchise bevételei mélyponton vannak, az Egy bukása után az animációs vonalat nagyvásznon lényegében be is rekesztették, viszont 2029-ig muszáj elindulniuk valamerre, hogy megtarthassák a franchise jogait. Bay projektjét elvileg Jordan VanDina írja, míg a G.I. Joe-t eddigi információink alapján még mindig Derek Connolly, ami szintén megerősíti, hogy külön filmekről lehet szó.

Mit tartogat a Transformers jövője?

Jelenleg az egyetlen hivatalosan bejelentett produkció a már sokat emlegetett G.I. Joe crossover, amely a Transformers: A fenevadak korát követné az élőszereplős vonalon, s még a Las Vegas-i CinemaCon alatt jelentették be. Azóta mi is megírtuk, hogy a Jurassic World-filmekért is felelő Derek Connollyt bízták meg a közös küldetés megírásával, valamint, hogy Chris Hemsworth is csatlakozhat a bulihoz. Kezdetben a fenevadakat is vászonra ültető Steven Caple Jr. volt a rendezői szék várományosa, aki már az említett filmnél is egy Unicron-központú trilógiát vázolt fel. Mivel azonban a fenevadak nem hozták a várt bevételt, kérdésessé vált az egész koncepció.

A legutóbbi hírek szerint a Paramount nagyjából öt projektet tart talonban, ezekből egy a crossover, egy Bay, egy animációs, ami valószínűleg az Egy folytatása lett volna, de inkább ne számítsunk rá, s két ismeretlen, amelyek még a tervezett fenevadas trilógiából maradhattak vissza. Tehát lényegében két aktív projektről lehet szó valójában, kérdés, melyiket kapjuk meg hamarabb.

Bár Bay érdemeit szeretik elvitatni, az kétségtelen, hogy otthont teremtett a nagyvásznon a franchise-nak, ennek ellenére nincs olyan eleme a filmjeinek, amin ne szakadnának több táborra a rajongók (szabályt erősítő kivétel természetesen a zene). Mégis, manapság egyre többször merül fel, hogy akciók terén igenis hiányzik a keze a filmekről. Eljutottuk arra a tipikus pontra, amikor sokaknak hiányzik valami, amit addig kifogásoltak, különösen a saját generációjának. A Paramountnak pedig leginkább a pénz hiányzik, amit legutoljára mégiscsak Baynek hála láthattak.

A stúdió jelenleg épp teljes modellváltáson megy egyébként keresztül, a Paramountból hivatalosan is Skydance Corporation-tag lett. A Bay-féle bejelentésre még várnunk kell, de lehet, hamarabb visszaül a kormány mögé, mint azt gondolnánk.

transformers the last knight screenshot 20160623092702 1 original

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×