2008-ban ki gondolta volna, hogy a Marvel Studios több mint 10 éven keresztül szövögeti majd a képregényszálakat, hogy aztán finálét rendezzenek.

Kevin Feige és lelkes csapata gondolt egy nagyot 2008-ban. Mi lenne, ha az ismert képregényhősöket elhoznák a mozik szürke, széles képernyőire, és éveken keresztül építenének egy univerzumot, hogy aztán majd a jövőben egy hatalmas ütközetben összeeresszék az addig megszeretett hősöket az univerzum legőrültebb (Thanos) ellenségével. Sokan nem fogadtak volna a sikerre, mert a Pókember franchise berobbanó sikere után a folytatások nem hozták meg a várt sikert, habár mai napig Sam Raimi alkotta Pókember 2. filmet tartják legtöbben az egyik legösszetettebb falmászó kalandnak. 10 évvel később bátran kijelenthetjük, hogy a Marvel Studios, azóta pedig a Disney színei alatt futó filmek megcsinálták, összehozták a világ legnagyobb univerzumát, mely filmekről kicsik és nagyok egyaránt áradoznak.

Jon Favreau rendező kapta a megtiszteltetést, hogy elkészítse a Marvel Moziverzumra keresztelt szuperhősfilmek turmixának első filmjét. Vasembernél aligha választhattak volna jobb karaktert egy ilyen álom építésére, hiszen a bádogemberes szuperhőst szinte mindenki ismeri a világon. Még kis hazánkban is elég szép rajongói táborral bír Tony Stark fegyvergyárosból lett szuperhős; Amerikáról már nem is beszélve, ott amolyan „nemzeti hőst” csináltak a kitalált figurából. A forgatókönyvírókat is ki kell emelnünk, hiszen sikerült két órába összesűríteni a karaktert felvezető 40 évet, és hogy mi lett az eredmény: mai napig az egyik legjobb Marvel-filmnek tartják a rajongók és a kritikusok is a Vasember első részét.

A történetet nem ragozták túl, lényegében a világot sújtó főbb társadalmi problémákat ültették át a filmbe. Főhősünk Tony Starkot alakító Robert Downey Jr. a Stark Industries vezérigazgatója, akit meghívnak Afganisztánba, hogy a főnök jelenlétében demonstrálják a cég új halálos fegyverét. Stark konvoját megtámadják a sivatagban, a főhőst pedig repeszek sebesítik meg. A beleset után magához térő Tony Stark megkérdőjelezi korábbi tetteit, morálisabb szemszögből próbálja vizsgálni, hogy mit tett, és korábbi tetteit szeretné jóvátenni, de ehhez előbb szuperhőssé kell válnia. Röviden így mesélték el nekünk, hogy lett a szívtipró, tudós, alkoholista, a világ legokosabb és leggazdagabb emberéből egyszer és mindenkorra a világ legnagyobb szuperhőse. És igen, a kulcs abban van, hogy más szuperhősökhöz képest Tony Stark nem született szuperhősnek, nem voltak különleges képességei – tudós mivoltát leszámítva -, neki azzá kellett válnia. Történetesen éppen ez tetszik annyira a rajongóknak, mert Vasember tökéletesen mutatta meg, hogy nem szabad beérnünk annyival, amik vagyunk, sokkal nagyobbá is válhatunk. Karakterfejlődése pedig mind a 10 év alatt végig kísérte Starkot, ami igazán az Amerika kapitány: Polgárháborúban csúcsosodott ki, mikor összetűzésbe került a „nemes cél” érdekében a Kapitánnyal és a Bosszúállókkal.

A film szerepkiosztását sem vitték túlzásba a tervezés alatt, nagyjából egyszerepes lett a Vasember, melyben Robert Downey Jr. egy üdítő színfoltja lett a szuperhősfilmek korszakának – habár a filmben már itt is láttuk a csodaszép Gwyneth Paltrow színésznőt Pepper Potts szerepében, de éveket kellett várnunk, hogy szívünkbe férkőzzön a karakter. Az évek alatt Downey teljesen összenőtt a páncéllal. Downey sármjával és játszit könnyedségével vette fel a ritmust és állt ki a rábízott nemes feladatért: megbirkózni az erkölcstelen világgal, legyőzni a rosszakat, és később vezetni a Bosszúállók csapatát. Ez egy újabb nyomos érv amellett, amiért imádjuk Vasembert, nála csak Kapitány lehet rokonszenvesebb, akik az emberekért kiállva képesek halálba menni, csak hogy védjék az ártatlanokat, aki időként önmagába néz, hogy átértékelje tetteit. A reflexív tulajdonság egy remek példáját láttuk az Amerika kapitány: Polgárháborúban, ahol a hősök átértékelték tettük súlyát, hogy azokkal mennyi kárt okoztak az emberiségnek. Vasember volt az első igazán ütős karaktere a Marvelnek a vásznon, aki nem roskadt magába, hanem próbált jobb lenni, többet tenni, mint aminek született.

VÉGSZÓ

Nem túlzás kijelenteni, hogy a 2008-as Vasember az egyik legjobban sikerült Marvel-film, mellyel kútba dobtak minden korábbi szuperhősfilm elképzelést, és egyszerűen csak új értelmet adtak a képregényeknek a vásznon. Hagyták, hogy saját világot építsenek a hősök. Persze így utólag mondhatjuk, hogy lehettek volna még ennél is merészebbek, nagyobb dolgokat is megtehettek volna filmben – például egy méltó ellenfelet Vasembernek -, de ne sírjunk ezekért, mert Jon Fanvrau és Robert Downey Jr. megmutatta a világnak, hogy szuperhősökre igen is nagy szüksége van a világnak.

[penci_review id=”20641″]