Négy év után tért vissza Alexander Payne rendező a Kicsinyítés mozifilmmel, mely azt hozta, amit előzetesen vártunk tőle.
Különösképpen az elmúlt években egyre érdemesebbé vált odafigyelni a velencei filmfesztivál felhozatalára, azon belül is a nyitófilmekre. Ha csak a legutóbbi éveket nézzük, a feszt minden esetben eléggé pontos térképet rajzolt a jövő márciusi díjszezon végéhez: a Birdman, Gravity, valamint a tavalyi La La Land a legmagasabb díjakig is el tudtak repülni az Akadémia rendezvényén. Éppen ezért volt mindenki nagyon izgatott Alexander Payne új filmjenek, a Kicsinyítésnek a bemutatója előtt. Ha a film nem is lett túlzottan kiemelkedő, és a legjobb film Oscar-ját ezúttal kizárhatjuk, Payne meg így is egy szívvel-lélekkel teli, szatirikus és meglepően politikus filmet készített.
A történet szerint Matt Damon és Kristen Wiig házaspárja beleegyeznek, hogy egy új procedúra során egészen apróra kicsinyítsék őket, ezáltal hozzájáruljanak a Föld megmentéséhez, mindamellett egy egészen új, kiváló életvitelbe kezdjenek bele. Payne ezúttal nem ismerős terepen mozog: az előző filmjeinek, konkrétan az Utódok, Nebraska és a Kerülőutak húsba vágó, mindennapi realizmusát itt most valamelyest maga mögött hagyta, hogy részben sci-fi, részben szatíra formájában beszéljen nekünk az emberiségről és a társadalomról, annak mai állapotában. A realizmus azért valamennyire megmaradt, meg ebben az elképesztően furcsa, bolondos high concept környezetben is. Elvégre Payne rólunk és nekünk beszél, arról, hogy milyenek vagyunk és milyennek kellene lennünk, mindezt a környezetszennyezés és az emberek azon különös képességének tekintetében, mely által képesek vagyunk bármiből profitot termelni, és egy jó koncepciót is teljesen elrontani a mohóságunk által.
Az üzenet amit Payne közvetíteni próbál kétségkívül sűrű és nehezen emészthető, ezzel talán a rendező legpolitikusabb mozijává téve az alkotást. Sokszor támad az az érzetünk, hogy Payne nem is mindig tudta megugrani a lécet, amit saját magának állított, és a film néhol túlzottan politikussá válik, már-már erőszakosan lenyomkodva üzenetet a néző torkán. Azonban Payne biztos kezű, tapasztalt rendező, aki képes egy olyan szatirikus humorkoktélt keverni számunkra, amely mindig megmenti a mozit, mielőtt az végleg belefulladna saját maga által teremtett kalamajkába.
A Kicsinyítés hazai bemutatója 2018. január 11-én lesz, a filmet a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk.
VÉGSZÓ
Mindezek mellett a film hihetetlenül vicces és kellemes, valamint megvan benne a szokásos adag szív is, ami Payne filmjeire jellemző, és amely hihetetlenül emberivé teszi a munkáit. Igen, ez egy film nekünk, mindannyiunknak, amiben mindenki talál majd magának valamit. Csak éppen ez a film egyik nagy hibája is, hogy túlzottan nagy és őrjítően sokat vállal, így nem tud majd mindenkit kielégíteni. Ezzel viszont nincs baj. Payne újfent egy olyan filmet készített, ami méltó a nevéhez, még ha nem is a legjobbjai közé tartozik. A szokásos realizmusához most hozzácsapott egy jó nagy adag politikát, vaskos mondanivalót, mindezt kikerekítve és emészthetővé téve a mozi abszurd humorával. Megérte megcsinálni, megéri megnézni.
1 Hozzászólás