Tavaly novemberben jelentette be a Universal, hogy a Jurassic World: Káoszelmélet képében újabb animációs spinoff szériával bővül a Jurassic-család, mely ráadásul a nagy sikerű Krétakori tábor (Jurassic World: Camp Cretaceous) folytatása lesz, annak immár felnőtt szereplőivel. A táborcsaládot alkotó Darius, Ben, Yaz, Brooklynn, Kenji és Sammy kalandjai öt évadon át tartottak, miután megzavarta álmaik (mínusz Ben) táborozását az Indominus rex. A fehér gyilkos ráadásul csupán a kezdet volt, a kezdeti túlélésre hajtást pedig lassan kiegészítették a segélykérésre, majd az önálló hazajutásra való törekvéseik. Utóbbi végül nehezen, de összejött, igaz közel egy évbe telt, cserébe most úgy ismeri őket a világ, mint A nublari hatos. Túlélésükről vadabbnál vadabb elméletek keringenek a dark weben, pedig ők valójában csak hat gyerek voltak, akiket összesodort az élet, s akiknek túl gyorsan kellett felnőni. A Káoszelmélet szerencsére hagyja kibontakozni őket, miközben abba is több betekintést enged, amire a Világuralom csak kacsingatott, vagyis a nagybetűs káosz és dinók uralta világba.
A cikk a továbbiakban enyhe spoilereket tartalmazhat!
Hat évvel hazatérésük után Darius és a többiek igyekeznek normális életet élni, ám ezt igencsak megnehezítik a világban elszabadult dinoszauruszok, ráadásul egy tragédia újabb titokzatos események láncolatát indítja be. Brooklynn ugyanis, ahogy az az előzetesekből is kiderült, váratlanul meghal. Az új világrendben azonban már mindennapos az ilyesmi, így senki sem tulajdonít különösebb jelentőséget egy Allosaurus által széttépett embernek. Csakhogy hamar kiderül, hogy a végzetes találkozás közel sem volt véletlen, s valaki a gyerekek vesztére tör. Teszi mindezt többek között a Világuralomból ismert Atrociraptorokkal, s a fiatalok kénytelenek menekülés közben átszelni fél Amerikát egymásért és a válaszokért.
A nublari hatos
A Káoszelmélet legnagyobb ígéretei közé tartozott a komorabb hangvétel, melyet részben az is biztosít, hogy a főszereplőink immár fiatal felnőttekké értek, az új széria egyik erőssége pedig kétségkívül ennek bemutatása lett. Mindegyikük hordozza a szigetek és az új világ traumáit, van aki látszólag könnyebben, van aki sokkal nehezebben birkózik meg velük, de az új fenyegetések mindet előhozzák. Érdekes látni, hogy a sok viszontagság ellenére mégis önmaguk maradtak, s úgy próbálnak helytállni, ahogy az legbelül illik hozzájuk. Bár sok minden történt, mióta utoljára láttuk őket, mégis nagyon hamar úgy érezzük, mintha el sem váltunk volna, s ez köszönhető annak is, ahogy együtt nőttek a nézővel. Rengeteg teret hagytak nekik, a részeken érződik, hogy több évadra alapoznak, s emiatt aki a rejtély megoldását sürgetné, az csalódni fog, de aki tényleg rájuk kíváncsi az valószínűleg elégedett lesz. Kenji és Darius kerülnek előtérbe lévén Brooklynn a fő mozgatórugó, de a többiekre is jut idő, talán megint Sammy az, akire a legkevesebb, ő inkább Yazzal párosítva kap figyelmet. Brooklynn egyszerre funkcionál katalizátorként, s ragasztóként sorsával. Fura, hogy pont ő hiányzik abból a kalandból, amit a legjobban élvezett volna, s amit a leginkább rászabtak. Szerencsére azért visszaemlékezések során láthatjuk őt, így a brooklanderek sem maradnak hoppon. Természetesen Bütyök is visszatér, s közel sincs biztonságban az orvkereskedők, s dinógyűlőlő emberek világában, párosukat Bennel pedig nem lehet megunni. A fiatalok érzelmei remekül átérezhetőek, teljesen valódinak hatnak, és valahogy mindennaposnak is annak ellenére, hogy nem hétköznapi dolgokból erednek. Az élet reménye és az összetartás tartotta életben őket anno, most a halál közvetlen közelsége és a szétesés érzése lebeg körülöttük, miközben próbálják meglátni az értelmet az egészben, akárcsak mi mindannyian az ilyen időszakokban.
Melléjük kapunk még egy visszatérőt, Kenji édesapját, egy új fura fickót, aki állítása szerint csupán egy apuka, de mégis mindig a legváratlanabb helyzetekben bukkan fel, és a széria talán legijesztőbb adalékát: egy raptoridomárt. A nő felbukkanásait raptoraival eszméletlenül eltalálták, kapcsolatuk is felemelő lenne, ha nem éppen gyilkolásra használnák, de mindent egybevetve, ha sípja megszólal megfagy a képernyő. Sőt van benne valami nem emberi, valami taszító, ami önmagában is érdekes jelenlétet kölcsönöz neki. Általuk és a fiatalok lelki világának hála az egész sokkal kevésbé pozitív összhatású, sőt kifejezetten rájátszanak a horrorisztikusabb elemekre, olyannyira, hogy a 7+-os korhatár furcsa egy döntés volt.
A káosz utat tör
A sorozat másik legnagyobb ígéretét a szabad dinók hordozták, s az, hogy végre közelebb kerülhetünk ahhoz a világhoz amit a Világuralom vázolt fel. Utóbbiban ugyan kaptunk szemelvényeket híradásokon keresztül és például a feketepiaci kitérő során, ám a nagy összképben elveszett a kisemberek, a mindennapi élet viszonya a hatalmas változáshoz. A Káoszelmélet egy olyan világot tár elénk, ahol az utakon a méretes dinók lábanyomán kialakult kátyúkat kell kerülgetni, ahol dinómentes, terápiás övezetek, vannak azért, hogy azok akiknek az életét így vagy úgy megkeserítették egyszer még hazatérhessenek, s ahol e hatalmas teremtmények legalább annyira küszködnek a beilleszkedéssel, mint mi velük. Ez egy olyan világ, ahol a kutyád helyett már simán ráfoghatod a Pteranodonokra, hogy megették a leckéd, s ez a sorozatban konkrétan megjelenő hasonlat tökéletesen jellemzi az egész kialakult helyzetet: a világban egyszerűen káosz uralkodik, ami mindenkire kihat, beleértve a múltból visszarángatottakat. A dinókereskedelem virágzik, a PVH (Prehisztorikus Vadvédelmi Hivatal) pedig közel sem az aminek látszik, s hála nekünk a dinók lassan eljutnak a világ minden szegletébe. Hogy az emberek mindezzel mit kezdenek az valószínűleg a továbbiakban is részét képezi majd a történéseknek, a Káoszelmélet egyelőre csupán ablakot nyit minderre, miközben egyáltalán nem foglal állást.
Táborcsalád KONtra dinók
Aki a Krétakori tábor során ráunt a dzsungelre, annak mindenképp felüdülésként hathatnak a változatos helyszínek, amiket a nyomozós, utazós szál szolgáltat. Ezek jóval kidolgozottabbak is egyébként az eddigieknél, a képi világ és az animáció is rengeteget fejlődött. Ügyesen játszanak a természeti elemekkel, mint a köd, az éjszaka holdja vagy a naplementék, ezek sokszor ráerősítenek a komorabb hangvételre, máskor meg egy-egy dinó fenyegetését, vagy szépségét hivatottak kiemelni. Mint írtuk a Káoszelmélet nem foglal állást, a dinoszauruszok nincsenek jónak vagy rossznak bélyegezve, még azok sem akik közvetlenül főszereplőink nyomában vannak. Az Atrociraptorok kapják a főszerepet, belőlük egyelőre “csak” három van, Vörös hiányzik a filmbeli négyesből. Érdekes dinamikát képviselnek, ugyanis folyamatosan fenntartják a falkaszellemet, sokszor egymás segítését részesítik előnyben a célpontok helyett. Ráadásul ők is csak olyan teremtmények, akiket kihasználnak, akárcsak az Allosaurus, aki egyébként meglepően kevés szerepet kap, de annál hatásosabb sokszor. Rajtuk kívül még érdemes megemlíteni a T-rexet, Nagyhamit, aki szintén ismerős lehet az előző sorozatból, s aki itt megkapta a jurassic-széria egyik leghatásvadászabb beállós jelenetét.
Erre az omniózus pillanatra az egész vége felé kerül sor, ahol sajnos furcsa módon, mintha kissé sutba dobták volna a készítők a veszélyérzetet. A fiatalok hirtelen több plot armourt kapnak, a dinók úgyszintén, így a végső harc hagy némi hiányérzetet. Az persze érezhető, hogy ezekkel a dinó karakterekkel is hosszabb távra terveznek, így annyira nem zavaró összképileg, csupán a komorabb hangvétel miatt talán kissé több, véresebb harc is elfért volna. Az akciószekvenciák lehetnének néha dinamikusabbak, de az állatok legalább inkább állatként viselkednek, s nem akcióhősként, s ugyan itt sincs hiány a pont jókor, jó helyen megoldásokból, viszont a cselekmény és Dariusék nem eresztenek. A helyzetkomikumok továbbra is telitalálatok, ahogy a poénok és a dialógusok is aranyosak, Ben és Darius között különösen. Utalásokból van bőven, ezek segítenek még inkább összekötni a két sorozatot, vagy éppen megidézik a filmeket, de az én kedvencem Darius viselete: megtartotta a jól ismert sárga színvilágot külsőleg, ám alul már édesapja pólóját hordja. Dinoszaurusz felhozatalban sincs hiány, több olyannal is kedveztek akiket eddig nem láthattunk, mint például a Becklespinax vagy a Pachyrhinosaurus. Az őket megjelenítő animáció, főleg közelről, egyébként szemet gyönyörködtető, elődjéhez képest, s egyéb animációs sorozatok között is. A stáblisták alól ugyan most hiányzik a megszokott jurassic-muzsika, de a hangulatos látványtervek elhelyezése megint csak nagyon megemeli a hangulatot, ugyanez igaz az új nyitó szekvenciára is.
VERDIKT
A Jurassic World: Káoszelmélet teljesíti ígéreteit, a tíz rész alatt képes tartani a feszültséget, s ahogy szereplői, úgy hangvétele is sokkal érettebbé vált, bár a végén kicsit ellentmond önmagának. Egy rendkívül hangulatos, teljesen más felépítésű kaland, melynek gyökerei mégis a tábor ismerős érzését hordozzák magukban, s amely továbbra is törődik a franchise főszereplőivel, a dinókkal is, miközben egy percre sem engedi el saját gyermekei kezét. Egy olyan nyitány, ami közel tökéletesre sikerült, a táborcsalád pedig utat tör, s mi alig várjuk, hogy a rejtély végére járjunk velük.
1 Hozzászólás