Főoldal Játékok 22 perc játékmenetet kaptunk a Blair Witch-ből!
Játékok

22 perc játékmenetet kaptunk a Blair Witch-ből!

A stúdió két részben tette elérhetővé az új horror játékuk kedvcsináló játékmenetét.

525

A stúdió két részben tette elérhetővé az új horror játékuk kedvcsináló játékmenetét.

Egészen sokat beszéltünk már a Blair Witch-ről, hiszen a nyári uborkaszezon egyik legizgalmasabb alkotását láthatjuk ebben a pszichológiai horrorban. Pár nap múlva mindenki számára elérhető lesz a mű, addig is nézzünk meg egy kis játékmenetet, amelyet a fejlesztő srácok a Gamescom-ra hoztak el. A gameplay két részben vált elérhetővé, és egy minimális spoilert tartalmaz, szóval aki még ennyit sem szeretne megtudni az alkotás történetéből, az görgessen lejjebb.

Már ebből a 22 percnyi játékmenetből is érződik, hogy itt igen keményen fog minket a játék atmoszférája befolyásolni. A pályák látványterve erre rengeteg lehetőséget ad, hiszen ki ne félne egy ilyen ideglelésben? Hatalmas segítség lesz számunkra a kutyánk Bullet, aki meg tud találni bizonyos dolgokat, esetleg előre tud jelezni egy pár veszélyforrást. Fontos lesz a vele kiépített kapcsolatunk, amelyet úgy hálál meg, hogy egyre több dolgot tud számunkra megcsinálni. Elengedhetetlen lesz még a játékmenet során a kameránk is, amellyel az ott talált kazettákat tudunk lejátszani.

Még egyszer kihangsúlyoznánk, hogy egy kevést spoilert tartalmaz a két rész, úgyhogy mindenki csak saját felelősségére nézze meg. A Blair Witch augusztus 30-án lesz elérhető PC-re és Xbox One-ra is.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.