Bryan Fuller, a Hannibal sorozat írója és showrunnere hosszú évek után először szólalt meg a szériáról és elárulta, hogy Zendaya és Mads Mikkelsen szereplésével tudna elképzelni egy esetleges A bárányok hallgatnak sorozatot. A Hannibal széria 2013 és 2015 között futott az NBC csatornáján, a pszichológiai thrillert végül elkaszálták, mert nem sikerült megszerezniük A bárányok hallgatnak jogait. Egy évtized múltán még megvalósulhat Anthony Hopkins és Jodie Foster kultikus filmjének sorozatos adaptációja?
Zendaya lehetne Clarice Starling?
Bryan Fuller újabban a Star Trek: Discovery és a Dust Bunny sorozaton ügyködött, utóbbival kapcsolatban ült le vele beszélgetni a Screenrant portáljával, mikor szóba került a 2010-es évek elején futott Hannibal sorozata is. Fuller elmondta, hogy szeretne visszatérni az emberevő gyilkos világába, ha lehetősége nyílna rá és azt is elmondta, hogy kiket képzelne el a sorozatban.
„Az álmom az, hogy egy limitált sorozatot készítsek A bárányok hallgatnak című filmből, Mads-szel és Zendayával Clarice Starling szerepében. Ha bármit is kiadhatnék az univerzumba, akkor ezt adnám ki” – válaszolta Fuller.
Fuller készítette a Hannibal sorozatot, mely 2013 és 2015 között futott az NBC-n. A főszerepben Mads Mikkelsen (Dr. Hannibal Lecter) és Hugh Dancy (Will Graham), de olyanok is szerepeltek benne, mint Caroline Dhavernas (Dr. Alana Bloom), Laurence Fishburne (Jack Crawford) vagy Gillian Anderson (Dr. Bedelia Du Maurier). A pszichológiai thriller és krimi lazán adaptálta Thomas Harris A vörös sárkány és Hannibal című regényeit. A sorozat három évadot élt meg, végül elkaszálták, mivel nem sikerült megszerezniük A bárányok hallgatnak filmes jogait az MGM-től és a nézettsége is folyamatosan esett.
Hányatott sorsú Hannibal franchise
Harris regényeit a 90-es, 2000-es években adaptálták filmre. Ebből a leghíresebb az 1991-es A bárányok hallgatnak, melyben Anthony Hopkins alakította Lectert mesterien és méltó párja volt a történetben Jodie Foster Clarice Starlingja. Hopkins további két filmben is eljátszotta Lectert, melyek A vörös sárkány előzményfilm és a folytatás Hannibal voltak.
Az ikonikus karaktereket Fullerék remekül ültették át modern környezetben a sorozatban, Mikkelsen legalább olyan jól alakította Lectert, mint Hopkins, továbbá számos új karaktert is kitaláltak Harris univerzumában. A negyedik évad sajnálatos módon sosem készült el. Akkoriban azt pletykálták, hogy Ellen Page (ma már Elliot Page) alakítaná Starlingot, de ez nem valósult meg.
A CBS még 2021-ben csinált egy Clarice című sorozatot, mely kifejezetten az FBI ügynöknőről szólt, de ebből kimaradt Lecter, s egy évad után ezt is törölték. Egyelőre nem lehet tudni, hogy bármilyen formában visszatérhetne-e a Hannibal sorozat. A bárányok hallgatnak filmes jogai az Amazon MGM Studioshoz kerültek, így elviekben Fullernek az Amazon Prime Video streamingnél kéne házalnia egy Bárányok hallgatnak sorozat ötletével.
Zendaya viszont remek választás lehetne Starling szerepére. A Dűne és a Pókember filmek sztárja megmutatta drámai tehetségét az Eufória sorozatban és a Challengers filmben is, korban pedig illene Clarice Starling szerepére. Mikkelsen pedig bármikor visszatérhetne, most is ugyanolyan félelmetes lenne Hannibal Lecter szerepében, mint 10 éve. Talán összejön ez az álomprojekt egyszer.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
