Főoldal Játékok Vakanda dzsungeleiben is járhatunk majd a Marvel 1943: Rise of Hydra játékban
Játékok

Vakanda dzsungeleiben is járhatunk majd a Marvel 1943: Rise of Hydra játékban

Párizs mellett Fekete Párduc királyságát is felfedezhetjük a játékban.

130
Marvel 1943 Rise of Hydra
Forrás: Skydance New Media

Idén márciusban mutatkozott be a Marvel 1943: Rise of Hydra című új videójáték. A Skydance New Media első játéka egy második világháborús történet lesz Amerika kapitány és Fekete Párduc főszereplésével. A játék akkor egy nagyon látványos előzetest kapott, amely jól felvezette a filmszerű történetet. Eddig úgy tudtuk, hogy a történet fő helyszíne a nácik által megszállt Párizs, ám a fejlesztők most elárulták, hogy egy világméretű kaland várható és Vakanda is nagyon fontos állomása lesz a cselekménynek.

Röviden:

- 2025-ben jön a Marvel 1943: Rise of Hydra
- Amerika kapitány és Fekete Párduc közös világháborús kalandja.
- Vakanda fontos helyszíne lesz a történetnek.

Az Entertainment Weekly készített egy interjút a Skydance New Media fejlesztőivel. Amy Hennig a cég egyik alapítója és a játék író-rendezője is. Hennig korábban olyan sikerjátékokon dolgozott a Naughty Dognál, mint a Jak and Daxter és az Uncharted. A frissen alakult Skydance New Media stúdió első játékát a Marvel Gamesszel közösen fejlesztik. A rajongók már 2016-ban átélhették a moziban, amikor az Amerika Kapitány: Polgárháború című filmben Steve Rogers és T’Challa találkoztak és összecsaptak. Majd később már szövetségesekként tértek vissza a Bosszúállók: Végtelen háború és a Bosszúállók: Végjátékban.

A Marvel 1943: Rise of Hydra ezzel szemben a második világháború idején játszódik, amely így inkább az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló filmet idézi. A játék nem része a Marvel Moziverzumnak, egy másik univerzumban játszódik. Itt még egy fiatal Steve Rogerst találunk, aki kénytelen szövetkezni a nála jóval érettebb Azzuri királlyal, aki T’Challa nagyapja és a Fekete Párduc ekkoriban. A történet mégsem kétemberes, hiszen mellettük legalább olyan fontos szereplő Gabriel Jones, a Howling kommandó katonája és Nanali, aki a vakandai kémhálózat vezetője. Ők négyen együtt szállnak szembe a Hydra embereivel. Hennig a következőket mondta az új Marvel játékról.

„Ez arra késztetett minket, hogy felhasználjuk mindazt, amit szeretek, a II. világháborús kalandfilmek, a klasszikus “férfiak egy küldetésen” filmek és mindezek csodálatos témáit. A történetünkben rengeteg intrika, sok csavar és fordulat, lenyűgöző karakterek és érdekes helyszínek vannak.”

Korábban csak annyit árultak el, hogy a játék egyik fontos helyszíne a nácik által megszállt Párizs lesz és az előzetesben is ezt láthattuk. Hennig azonban most elárulta, hogy a játék egy világméretű kalandról és konfliktusról szól majd és más helyszínekre is ellátogathatunk. Párizs mellett legalább olyan hangsúlyos lesz Vakanda is, amely ekkoriban még teljesen elzárt a világ elől. A játékban Vakanda is bejárható, felfedezhető lesz.

„Vakanda ebben a korszakban el van rejtve a külvilágtól, és ez az áthatolhatatlan dzsungel védi” – magyarázza. „Nem avatkoznak be, de olyan események történnek, amelyek belerángatják őket a konfliktusba. Meg kell védeniük az érdekeiket. A világ egyre kisebb lesz. Még nincsenek műholdak, de hamarosan lesznek. Lelőhetik a repülőgépeket, amelyek talán Vakanda fölött akarnak átrepülni, de meddig maradhatnak az árnyékban? Kapitány és Fekete Párduc ugyanazokkal az ellenségekkel száll szembe, és ugyanazok az események miatt aggódnak, amelyek zajlanak, de kezdetben szinte egymás ellen dolgoznak. A jó embereknek együtt kell működniük, hogy legyőzzék a gonoszt. Ha szétválnak, akkor nem fognak sikerrel járni”.

A Marvel 1943: Rise of Hydra tehát újfajta megközelítésben meséli el Amerika kapitány és Fekete Párduc közös múltját. A játék nagyon filmszerű, amelyet csak tovább fokoz a részletgazdag grafika és sok CGI átvezető, amelyet az Unreal Engine 5.4 legújabb és nagyon modern változata hajt meg. Hennig elmondta, hogy minden nagyon fotorealisztikus, mozi-szerű lesz. A Marvel 1943: Rise of Hydra 2025 folyamán érkezik, a platformokat még nem jelentették be hivatalosan.

Marvel 1943: Rise of Hydra
Forrás: Marvel
Szerző
Faragó Dániel

Gamer, videójátékos újságíró és Star Wars rajongó. Akkor került kapcsolatba a játékokkal, amikor először a kezébe adták a Rogue Squadront és a Tomb Raidert. 2019-ben kezdett el videójátékokról írni a Ziro.hu portálján. Jelenleg a Rebo.hu főszerkesztő helyettese és a Wide Screen gaming szerkesztője

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...