Főoldal Játékok Újabb videón mutatkozott meg a Returnal játékmenete
Játékok

Újabb videón mutatkozott meg a Returnal játékmenete

A legújabb HouseCast epizódból kiderült egy pár újdonság az Astroposon történtekből.

373

Minden túlzás nélkül mondható, hogy a tavasz egyik legjobban várt produkcióját hozza majd össze a Housemarque ebben a hónapban. Április végén érkezik ugyanis egy, a játékoktól eléggé mentes időszakba a Returnal. Itt egy idegen bolygóra történt vészleszállás után kell majd boldogulnunk Selene-nel és a rengeteg ránk váró veszély mellett meg kell birkóznunk majd a szinte állandóan változó környezettel is.

Egy új HouseCast adásban beszéltek a fejlesztők róla, hogyan is sikerült elérni és hogyan próbálják a játékmeneten keresztül bemutatni a történetet. A játékosok így fogják majd megtapasztalni az idegen bolygó által tartogatott sztorikat. Az Astroposon történtekkel együtt tudjuk majd felfedezni a hősünk múltját is, amin mint már az eddigi videókból is kiderült, sokszor fogja őt kisérteni az útja során. Bármikor meghalunk, mindig változik a környezet és következőleg már egy más tájhoz kell alkalmazkodunk és más taktikát használnunk.

Nem is olyan sokára tehát végre testközelből is meg fogjuk tapasztalni ezt a nagyon érdekes sztorit, csak reménykedni tudunk benne, hogy ez is legalább annyira jó lesz mint a mostanában kiadott PS exkluzív alkotások. Mindenképpen jót fog tenni a megjelenése, hiszen mostanában nem vagyunk eleresztve minőségi alkotásokból. A legutóbb tesztelt Outriders nagyon hasonlított erre, az eddig látott videók alapján, ha csak annyira lesz jó a Returnal már nem panaszkodhatunk.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Rise of the Ronin
Játéktesztek

Rise of the Ronin teszt

Tesztünk az új PlayStation 5 exkluzív szamurájos játékról.

PlayStation 5
PlayStation

Kiszivároghattak a PS5 Pro részletei, brutálisan erős konzol jöhet

A pletykák szerint akár 2024 karácsonyán érkezhet az új PlayStation 5 Pro.