SHORTS
Miután Dave Bautista Kurgan bőrébe bújhat, Karen Gillan is csatlakozik a Hegylakó rebootjához, méghozzá mint Heather, MacLeod halandó szerelme. Henry Cavill küzd majd a halhatatlanságért, míg Russel Crowe Ramirezre írt alá. Az Ipar című sorozatból ismert Marisa Abela szintén főszerepet kap, ám egyelőre ismeretlen kiléte. A reboot, melyet először 2008-ban szellőztettek meg, 2021-ben végre megtalálta a főszereplőjét Henry Cavill személyében, tavaly pedig a Lionsgate hivatalosan is berendelte. Azóta azonban átkerült az Amazon MGM Studioshoz, a John Wick-filmek rendezője, Chad Stahelski vezényli majd, s Michael Finch írta a forgatókönyvet. A forgatás idén szeptemberben indulhat, korábban dolgozott a projekten Ryan Reynolds és Justin Lin rendező is, de az évek során mindketten távoztak. Végül Stahelski vette át a stafétabotot 2016-ban, de főszereplő nélkül és egyéb elfoglaltságai miatt mindig csak tolódott a megvalósítás.
Az eredeti Hegylakó (1986) ugyan pénzügyileg megbukott és kritikailag is vegyes fogadtatást kapott, elég hamar kultstátuszra tett szert. A halhatatlanok történetéből eddig összesen négy mozifilm, egy TV-film, két sorozat, két animációs sorozat és egy anime film készült, nem beszélve számos kiegészítő műről, könyvek, képregények és egyebek formájában. Az eredeti film főszereplője Connor MacLeod (Christopher Lambert), egy 16. században született skót, aki egy nap halálos sebet kap…ám nem hal meg. Ördögöt sejtve elűzik falujából, majd kitanulja a kovácsmesterséget. Egy nap eljön hozzá egy spanyol férfi (Sean Connery) aki ugyanilyen sorsra ítéltetett, s akitől megtanulja, hogy maradhat életben a halhatatlanok között, ugyanis a legenda szerint végül csupán egy maradhat közülük. Végül a XX. század végi New Yorkban kell felvennie a harcot a hatalmas Kurgannal (Clancy Brown), mesteréért és az emberiségért.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
