Close






Közelgő események

Játékok

Újabb hét, újabb Assassin’s Creed pletyka

Úgy néz ki megtalálták, mik lesznek az Assassin's Creed Valhalla elkövetkező kiegészítői.

Újabb hét, újabb Assassin’s Creed pletyka
  • PublishedApril 6, 2021

Vége megint az ünnepeknek, ami azt jelenti az emberek szépen lassan térnek vissza a dolgukhoz. Valahogy így érezzük az Assassin’s Creed és a körülötte keletkező pletykákkal kapcsolatosan is. Egyre több és sokszor egymásnak ellentmondó híreket osztanak meg, ez nagyon könnyen lehet, hogy csak a Ubisoft egyfajta taktikája és már valahol olvashattuk a pontos dolgokat, ugyanis mint tudjuk, nem erősségük a titoktartás. Utóbb így egyre több információt tudhattunk meg az új Rainbow Six részről is és már láthattuk egy picit menet közben.

Nézzük most mi járja az Assassin’s Creed kapcsán legújabban. Találtak a Valhalla fájlrendszerében egy listát, ami a három nagyobb kiegészítő nevét tartalmazza. Mint már tudható, először a hónap végén majd Írországba fogunk elkalandozni a druidák földjére. A második DLC a neve alapján Franciaországba fog minket elkísérni és ez lehet a már eddig is említett Párizs ostroma rész. A harmadik azonban ennél sokkal-sokkal érdekesebb.

Azt pedzegetik, hogy 2022-ben ne várjunk új Assassin’s Creed játékot, mert nem fog érkezni. Kicsit a Far Cry New Dawn képére kapunk majd egy nagyobb kiegészítőt még a Valhalla-hoz, ami jelenleg Meteor kódnéven készül. A régóta várt rész, ami visszavisz minket a bérgyilkosok gyökereihez még nem ez lesz. Nagyon érdekes pletyka, de mindenesetre érdemes a helyén kezelni, nem hinnénk, hogy a Ubisoft a kelleténél tovább hagyja pihenni a talán legsikeresebb szériáját. Bármi is lesz a vége, az biztos nem fogunk szűkölködni Assassin’s Creed tartalmakban.

https://twitter.com/xj0nathan/status/1378333454576799744?s=20
Written By
Héja Szabolcs

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.