Főoldal Játékok Újabb előzetesen mutatkozott meg a Returnal
Játékok

Újabb előzetesen mutatkozott meg a Returnal

Most az ellenségeket csodálhatjuk meg egy picit közelebbről, akikből rengeteg féle és fajta lesz majd.

178

Nagyon nagy várakozásokkal nézünk a Sony első, csak PS5-re érkező játékával kapcsolatosan, hiszen a Returnal már az eddig látott anyagok alapján is elképesztően izgalmasan néz ki. Selene egy idegen bolygón fog landolni az űrhajójával és a célja a túlélés mellett az, hogy végre sikeresen ki tudjon szabadulni ebből az örök körforgásból és el tudja hagyni ezt a veszélyes bolygót, ahol minden lény és teremtmény az életére tör. Nem csak a külvilágtól kell azonban félnie, hanem a belső hangok is próbára teszik.

Az új előzetesen az ellenfeleket csodálhatjuk meg egy kicsit közelebbről. Mint látható nagyon nagy változatosság lesz a ránk vadászó fenevadak között, hiszen nem csak a természet által megformált ellenségek szállnak majd velünk szembe, hanem fémbe csomagolt lények is a fejünket akarják. Nagyon nehéz dolgunk lesz legyőzni őket, hiszen elképesztően erősnek néznek ki. A Souls játékok rajongói valószínűleg nagyon jól fognak szórakozni ezzel is.

Astropos bolygója egy sötét és misztikus hely, ahol minden különböző környezet a saját egyedi ellenségeit fogja ránk szabadítani. Nem csak kinézetben különböznek majd ezek, hanem viselkedésben, erősségekben és gyengeségekben sem lesznek ugyanolyanok. A megalkotásukban az egyik legnagyobb inspirációt a tengerek mélyén fellelhető halak és életformák jelentették a fejlesztők számára. Nem is kell már olyan sokat várnunk rá, hiszen két hét múlva saját magunk is nyüstölhetjük majd a Returnalt. Nagyon várjuk már a megjelenését.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Dragon Age: Dreadwolf
Játékok

Bemutatkozott a Dragon Age: Dreadwolf világa

2024 nyarán végre leleplezik az új Dragon Age játékot.

GTA VI
BREAKINGJátékok

Hivatalos: itt a Grand Theft Auto VI előzetese

A Rockstar nagy sikerű nyitott világú játékának folytatása 2025-ben érkezik.

Xbox Game Pass
Játékok

PlayStation és Nintendo konzolokra is jöhet a Game Pass?

A Microsoft minden elérhető képernyőre, eszközre eljuttatná az Xbox Game Pass szolgáltatását.

Dragon's Dogma 2
Játékok

Márciusban jön a Dragon’s Dogma 2

A Capcom nagy sikerű akció-szerepjátéka végre folytatást kap.