Főoldal Játékok Új Witcher játék érkezik jövőre?
Játékok

Új Witcher játék érkezik jövőre?

Egy friss pletyka alapján jövőre megint visszatérhetünk a The Witcher világába.

537

Mostanában nem úgy mentek a dolgok a CD Projekt RED számára, ahogyan azt szerették volna. A Cyberpunk 2077 a hatalmas siker helyett egy sokkal nagyobb csalódás lett és ennek köszönhetően nem is tudott olyan közösséget kiépíteni maga köré, mint a The Witcher széria tette. Utólag már megállapíthatjuk, rossz döntés volt ilyan hamar „magára hagyni” Ríviai Geralt világát.

A befektetők sem boldogok, hiszen ez a botrány egy kicsit sem tett jót a stúdió renoméjának. Eddig a legjobb fejlesztők között voltak számontartva, most már azért nem ők ugranak be az elsők között. A legfrissebb pletykák alapján most ezen próbálnak változtatni és visszatérni korábbi sikereik helyszínére. Mint tudhatjuk, idén érkezik a The Witcher 3 teljesen felújított változata és ez mellett is érkezhet valami érdekes…

Egy 4Chan-en megjelent poszt alapján jövőre debütál egy standalone játék a témában. Kicsit a Witcher 3 előtti időkre koncentrál és Ciri történetét fogja szorosabban követni. Nem lesz viszont jelent Geralt sem és egy teljesen új sztorit igyekszik elmondani. Elméletileg a Witcher 3 kicsit felújított motorját használja majd, pár megegyező régió kivételével egy nagyobb térképet terveznek összehozni. 

Mivel nincsennek witcher érzékeink, így kevesebb detektív munka lesz, de nem marad ki teljesen. Ezek helyett viszont a vérképességeinket fejleszthetjük majd, pont ahogy a Witcher 3-ban a jelek erejét. A poszt alapján valamikor még idén be lesz jelentve és megjelenésnek a jövő év végét célozta a CD Projekt. Nem tudjuk mennyi az igazság benne, de elképesztően jó dolog lenne egy következő Witcher alkotás.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.