Főoldal Sorozatok Új Trónok harca-spinoff sorozat készülhet
Sorozatok

Új Trónok harca-spinoff sorozat készülhet

A Batman 2. íróját bíznák meg Aegon hódításainak megírásával.

518
ws Kepernyofelvetel 99 240210 073153

A Trónok harca 2019-es fináléja óta rendre röppenek fel újabb és újabb pletykák fejlesztés alatt álló előzményekről vagy éppen folytatásról, de mindezek közül eddig csupán egy jutott el a képernyőkig, ez pedig nem más, mint a Sárkányok háza, mely aztán az HBO történetének legerősebb premierjét produkálta. Most úgy tűnik egy újabb projekt is előremozdult, melyről utoljára tavaly áprilisban hallhattunk. 

A The Hollywood Reporter szerint az HBO a Matt Reeves-féle Batman filmek íróját, Mattson Tomlint bízná meg azzal, hogy megírja I. Aegon Targaryen hódításainak történetét. Aegon a Trónok harca univerzumának egyik legfontosabb szereplője, ugyanis ő volt az aki annak idején egyesített Westeros hét királyságából hatot (Dorne ugyebár ellenállt), s sárkányával, Balerionnal megalkotta a széria legismertebb szimbólumát ellenségei fegyvereiből, vagyis a Vastrónt. Hódításait nem egyedül, hanem testvéreivel, s egyben feleségeivel, Rhaenysszel (sárkánya Meraxes) és Visenyával (sárkánya Vhagar) vitte véghez. 

Iron Throne Official Guide
Forrás: Wiki of Westeros

Az egyik forrás szerint az új széria visszanyúlna George R.R. Martin fantáziavilágának alapjaihoz, bármit is jelentsen ez. Thomlin írói pályája egyébként egyre inkább felfele ível, jelenleg a Batman második részén dolgozik, de ő írta és vezette a Netflix közelgő Terminátor anime sorozatát, besegített a szintén Netflixes A tengeri fenevad című rajzfilmnél, illetve ő írta a Project Power: A por ereje című filmet (ami mondjuk sok jóval nem kecsegtetett). 

Aegon hódításai mellett még egy projekt van, ami látszólag zöld utat kapott, ez pedig a Dunk and Egg történeteken alapuló A Knight of the Seven Kingdoms: The Hedge Knight névre keresztelt széria. Ez a fő sorozat eseményeihez képest szintén a múltban, valamikor száz évvel korábban játszódna, s George R. R. Martin egyik kedvenc karakterét, Ser Duncant kísérhetnénk figyelemmel benne. Ser Duncan, eredetileg Dunk, a könyvek lapjain egy árva, aki Királyvár szegénynegyedéből származik, s végül egy Ser Arlan nevű lovag veszi szárnyai alá. Azonban egy tornára tartva pártfogója később meghal, így Dunk átveszi a helyét, ráadásul mellészegődik egy Egg nevű fiú, aki arra kéri, hadd lehessen a fegyverhordozója. Ő titokban Aegon Targaryen (az ötödik), s kettejük párosáról megannyi történet kel majd szárnyra Westerosban. A széria munkálatai elvileg már idén kezdődnek is.

game of thrones hbo a knight of the seven kingdoms the hedge knight
Forrás: HBO

Egyelőre úgy tűnik, hogy a felvetett ötletekből olyanokat választanak, amik valamilyen módon a Targaryen-ház történetét mesélhetik tovább, meghallgatva a rajongók kívánságait, egyelőre azonban csupán annyi biztos, hogy a Sárkányok háza második évada még idén érkezik az HBO Max kínálatába.

Szerző
Kajtár Virág

Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelmondata: Soká éljen Starscream!

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Max
Filmek

Filmek és sorozatok, amiket bemutat októberben a Max

Októberben sem unatkoznak majd a Max előfizetői, bőven lesz új tartalom.