Új John Wick spin-off forog Budapesten – már márciusban indul a forgatás

Budapest ismét akcióközponttá válik: egy új John Wick spin-off készül, és márciusban nálunk forog a produkció.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Lionsgate

Budapest újra reflektorfénybe kerül a nemzetközi filmiparban, hiszen egy újabb nagyszabású produkció érkezik a városba. Márciusban kezdődik egy új John Wick-univerzumban játszódó spin-off forgatása, amelynek jelentős részét Magyarországon veszik fel – tudtuk meg. A projektről egyelőre kevés hivatalos információ látott napvilágot, de az már biztos, hogy a casting csak idén januárban indult el, így a főszereplő kiléte továbbra is rejtély. A film nemcsak Budapesten, hanem Hong Kongban is forog majd, ami globális léptékű történetet sejtet.

Egyelőre titok övezi az új történetet

Elsőként nálunk olvashattuk az új produkcióról, amely annyira titkos, hogy mindössze néhány hónapja kapott csak zöld utat, de már javában az előkészítés zajlik Magyarországon. A spin-off sztorijáról és karaktereiről még nem árultak el részleteket, de a franchise eddigi irányát nézve egy látványos, nemzetközi léptékű akciófilm körvonalazódik. (Itt megjegyeznénk, hogy konkrét választ nem kaptunk arra se, hogy mozifilmről vagy esetleg sorozatról van szó.) A Budapest–Hong Kong tengely már önmagában is dinamikus helyszínváltásokat ígér, ami jól illeszkedik a John Wick-filmek globális világához. Ahogy a bevezetőben már említettük, tudomásunk szerint még nem nevezték meg a főszereplőt, a gyors ütemű előkészítés – különösen a januárban indult casting – arra utal, hogy a produkció még formálódik, így a következő hetekben várhatóan újabb információk érkeznek a szereplőgárdáról.

Budapest már bizonyított a John Wick világában

Nem ez az első alkalom, hogy a franchise Magyarországra költözik. A The Continental című sorozat jelentős részét is Budapesten forgatták, amely a legendás bérgyilkoshálózat múltjába engedett betekintést. Emellett a Balerina pótforgatásai szintén a fővárosban zajlottak, így a város már jól ismert terep a készítők számára. A cikk írásának pillanatában még nem tudjuk, hogy jelenben játszódik vagy egy előzmény történetről van szó, illetve miként kapcsolódik be a nagy egészbe, de várhatóan ahogy hivatalosan is bejelentik a projektet, okosabbak leszünk.

Wide Screen Logo

CÍMKÉK:
Cikk megosztás
×