Új információk futottak be a Gotham Knights kapcsán

Batman nincs többé, de az élet nem áll meg.

A DC FanDome rendezvényen debütált a WB Games Montréal új projektje, a Gotham Knights. Habár a bejelentés mellé egy egész hosszú előzetest és gameplay felvételt is kaptunk, nem volt teljesen világos, mire is számíthatunk. A stúdió egy friss interjúban bővebben mesélt a világról, a történetről és a játékmenetről, mi pedig összegyűjtöttük, amit tudni érdemes.

A történet kapcsán már az elején fontos megjegyezni, hogy nem a Batman Arkham sorozat kánonjának része, inkább egy amolyan mellékvágányként érdemes elképzelni. A Gotham Knights azt próbálja felvázolni, mi történne Gotham városával, ha Bruce Wayne nem tudna vigyázni rá. Az előzetesből rögtön kiderült, hogy Batman a játék világán belül halott, és utódai/tanítványai felesküsznek a város védelmére, a Sötét Lovag emléke előtt tisztelegve. Fontos a többes szám, ugyanis nemcsak legismertebb jobbkeze, Robin csap fel igazságosztónak, hanem Batgirl, Nightwing és Red Hood is. Mind a négy hős irányítható lesz, és mindannyian saját harcstílust kapnak majd. Ezen felül a fejlődés sem lesz összevont, így mindegyikükkel egyenlő arányban kell majd játszanunk ahhoz, hogy azonos szintre hozzuk őket. Lehetőségünk lesz a bűnözők üldözésére kooperációs módban is, ilyenkor tudjuk majd a leghatékonyabban variálni a különböző stílusokat. Fontosnak tartották továbbá kiemelni, hogy a hősök esendők és kezdők a hivatásukban, ellenben Batman tapasztalt és magabiztos jellemével. Így a hangsúly a karakterek fejlődésére helyeződik, amiben újabbnál újabb kihívások lesznek segítségünkre.

Szó esett arról is, hogyan kell elképzelnünk Gotham Cityt. A fejlesztők ígérete szerint a városban minden téren zajlani fog az élet. A forgalom, az ipari tevékenység és a lakosok mindennapi teendői egy mozgalmas, sosem nyugvó környezetet biztosítanak a történéseknek. Batman halála azonban a bűnözést is felélénkítette, az ismert ellenlábasoktól a pitiáner tolvajokig. A rend négy új őrének tehát sokkal komolyabb káoszt kell rendbe hozniuk, mint gondolták.

A legkomolyabb fenyegetést a rajongók által régóta várt csoport, a Baglyok Tanácsa jelenti majd. Ez a veszedelmes alakulat áll egy nagyívű összeesküvés középpontjában. Gotham 350 éves történelmének végig a részét képezték, a háttérből mozgatva a szálakat, és korrupcióval átitatva a várost. A képregények lapjain igencsak meggyűlt velük Batman baja, így csak remélni tudjuk, hogy legalább olyan epikus lesz a játékbeli ütközet is, mint az ott látottak. A játék főgonosza azonban az a Mr. Freeze, akit már korábban adaptált a WB Games, most azonban megújult és még veszélyesebb formában tér vissza, hogy megnehezítse hőseink dolgát.

Felröppentek különböző pletykák arra vonatkozóan, hogy a játék a vártnál korábban érkezhet, de hivatalos megerősítést nem kaptak. Így egyelőre csak annyit tudunk biztosan, hogy valamikor 2021-ben érkezik a Gotham Knights, PS4 és Xbox One mellett a next-gen konzolokra, és PC-re.

Total
0
Shares
Previous Article

Next-gen változatot kap a The Witcher III

Next Article
007 Nincs idő meghalni

A 007 Nincs idő meghalni nemzetközi előzetese megerősített volna egy korábbi pletykát, hogy ki lesz az új 007-es?

Related Posts
Wide Screen YouTube