Főoldal Filmek Úgy tűnik, hogy a Warner Bros. mégiscsak készül a Joker folytatással
Filmek

Úgy tűnik, hogy a Warner Bros. mégiscsak készül a Joker folytatással

Tényleg elkészül majd a második rész?

59
Joker

Nem hivatalosan már 2019-ben bejelentették, hogy a nagysikerű Joker folytatást kap. Todd Phillips ezeket az állításokat cáfolta később, miszerint egy folytatáson dolgozna. Mások sem értettek egyet ezzel, szerintük egy ilyen mesterművet nem kéne elrontani egy folytatással, de nagyon úgy tűnik, hogy a Warner Bros. is a folytatást akarja.

Nem sokkal azután, hogy a Joker csaknem egymilliárd dollárt hozott a nemzetközi jegyértékesítésből, szárnyra kaptak az első pletykák, hogy a sikert meglovagolva már a második részen dolgoznak. Az akkori hírek szerint a rendező és Joaquin Phoenix összeülnek megvitatni a folytatás tervét. Erre a pletykára később Todd és Phoenix is reagált, tagadták, hogy bármi közük lenne egy esetleges folytatáshoz.

Az elmúlt évben több pletyka is keringett ezzel kapcsolatban, de hivatalos megerősítést nem kapott, s a nagyobb hollywoodi oldalak sem erősítették meg. Egészen eddig a pillanatig, ugyanis nem sokkal korábban a The Hollywood Reporter arról írt, hogy a Warner Bros. egy folytatással tervez. A lap beszámolójában úgy fogalmaz, hogy a The Flash-filmmel, ami megnyitja a kaput a multiverzum előtt, ami lehetővé teszi különböző karakterek és valóságok alakuljanak ki egymás mellett a DC Moziverzumon belül. Robert Pattinson főszereplésével a The Batman és a bejelentett HBO Max spin-off sorozat Gotham rendőrei kivételével a Joker tervezett folytatása egy másik univerzumban játszódik.

Hangsúlyozzuk, hogy még ez sem hivatalos bejelentés, továbbra sem tudni, hogy mire készül a stúdió, de valószínűleg, ahogy a cikk is említi, Joker és Batman nem fognak találkozni egy darabig még. Nem tudjuk, hogy Matt Reeves mit tervez, hiszen a The Batman csak egy trilógia első felvonása lesz. 

Joker
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Godzilla Kong ellen
Filmek

A két Titán találkozását láthatjuk a Godzilla x Kong: The New Empire poszterén

Godzilla és Kong találkozását láthatjuk a Godzilla x Kong: The New Empire...

Joker: Folie à Deux
Filmek

A Joker: Folie à Deux rendezője új képet osztott meg a szakadó esőben álldogáló Joaquin Phoenix karakteréről

Pontosan egy év múlva mutatják be a mozikban a nagysikerű Joker folytatását.

Az ördögűző: A hívő
Filmek

NYEREMÉNYJÁTÉK: Páros belépőket nyerhettek Az ördögűző: A hívő premier előtti vetítésére

Elsők között nézhetitek meg Christopher Nolan új filmjét, Az ördögűző folytatását.

Mancs Őrjárat: A szuperfilm
Filmek

Box Office: Az Alkotó és a Fűrész X se tudta megszorongatni a Mancs Őrjáratot

A Mancs Őrjárat vitte a hétvégét, egy eredeti sci-fi és egy horror...