Tisztázódtak a Cyberpunk 2077 nextgen vonatkozásai

Lesznek következő generációs verziók, de senki ne várja idén őszre.

Lesznek következő generációs verziók, de senki ne várja azokat idén őszre.

Másfél hónapja, az Xbox Series X specifikációinak közzétételekor a CD Projekt RED is a műsor része volt és a lengyel cég sietve igyekezett közölni, hogy a Smart Delivery egyik első úttörőjeként a Cyberpunk 2077 is elérhető lesz az új konzol tulajdonosainak, akik megvették az alapjátékot, méghozzá feljavított formában egy patch által. Nos pont ez az a dolog, ami miatt zavar támadt a fejekben.

Olaj volt a tűzre ugyanis Michal Nowakowski minap tett nyilatkozata, mely szerint valódi nextgen verzió is készül, ami dedikáltan Xbox Series X-en fog futni. Később azonban kiderült, hogy ő erre a “spéci patchre” gondolt ez alatt, tehát az eredeti elképzelés a valós, azaz nem kell külön új verziót vennie senkinek. PS5-re még a Sony titkolózása miatt nem lehet tudni, hogy lesz-e hasonló megoldás (de a sejtések alapján valószínű). Ezeket azonban senki nem várja a játék ősszel (szeptember 17.) esedékes megjelenési idejére, mert később érkezhetnek majd, a fejlesztők pedig nem szerettek volna időpontot mondani.

A CD Projekt RED amúgy beszédes hangulatban volt, ha már megszólaltak, megnyugtattak mindenkit, hogy a fejlesztés a terveknek megfelelően halad, nem áll fenn újabb halasztás esélye, mint más címeknél. Azt viszont elárulták, hogy a Day 1 patchnek ezúttal nagyobb jelentősége lesz, például a játék néhány részének, valamint egyes szereplőknek a szinkronja, csak ebbe fog már majd beleférni. Méretes letöltésre készülhetünk tehát, a korai tesztelők, újságírók pedig egy picit hiányosabb Cyberpunk 2077-re.

Total
0
Shares

Leave a Reply

Previous Article

A Final Fantasy VII előtt tiszteleg a DOOM is

Next Article

KRITIKA: Thor: Ragnarök

Related Posts
Wide Screen YouTube