Főoldal Játékok TESZT: Football Manager 2021
Játékok

TESZT: Football Manager 2021

Futball az oldalvonalról.

409

A legnépszerűbb focis játékok már hónapok óta kaphatóak, van azonban köztük egy, amelyik egy elhivatottabb, szűkebb réteget céloz meg. A Football Manager szintén minden évben megajándékoz minket az aktuális epizóddal, és ezt rendszerint igényes formában, remek fejlesztésekkel teszi. Megnéztük, idén is olyan üdítő élmény-e vezetőedzőként tevékenykedni, mint az elmúlt szezonok során volt.

A futballjátékokkal kapcsolatban a legfontosabb információt mindig az újdonságok listázása jelenti. Szerencsére idén a szokásosnál is hasznosabb újításokat eszközöltek a fejlesztők, így sikerült még polírozottabbá varázsolni az egyébként is minőségi élményt. A legfontosabb változást a klubtagok közötti interakciós lehetőségek jelentik. Sokkal több mód áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megszólítsuk játékosainkat, és sikeres kommunikációval megoldhassuk a mentális és morális problémákat. Lehetőségünk lesz chatszerű, gyors üzeneteket váltani, valamint gesztusokkal kifejezni érzelmeinket.

Természetesen a szakmai stábbal is gyakran kell majd társalognunk, erre pedig remek lehetőséget biztosítanak a meetingek. Ezeket immár az új igazolásokkal kapcsolatosan is összehívhatjuk. A scout csapat és a kiszemelt játékos ügynöke is meghívható értekezletekre, hogy minden fél érdekeit figyelembe vehessük az igazolás előtt. A meccsnapok előtt és után prezentált adatmennyiség is növekedett, ami mind a mi javunkat szolgálja. Részletes elemzések, az ellenfél taktikáját bemutató ábrák, valamint a saját teljesítményére szolgáló grafikonok segítik majd a munkánkat. Így láthatjuk majd, melyik játékosunk mely területére érdemes energiát fordítanunk a következő edzésen, illetve milyen fronton lehet kifizetődő változtatni a taktikánkon.

A szintén frissen hozzáadott funkció, a Moments to Remember opció kiemeli nekünk a teljesített szezonok kiemelkedő eredményeit és különleges győzelmeket, amiknek adatait büszkén visszanézhetjük a menüből. A szezon végén teljes elemzést és összefoglalást kapunk majd az aktuális év történéseiről.

A sorozattól megszokott módon idén is rengeteg információt gyűjtöttek a fejlesztők. Több, mint 50 bajnokság, 2500-nál is több játékos profilja és ezek párhuzamos szimulációjára kell készülnünk. Az indításkor beállíthatjuk, milyen bajnokságokkal szeretnénk aktívan foglalkozni. A kijelölt sorozatok eredményeiről, a fontosabb igazolásokról mind értesítéseket fogunk kapni, azonban érdemes figyelembe venni, hogy minél több adattal dolgozik a program, annál több időt vesz igénybe a fordulók közötti váltás és az első inicializálás.

Ahhoz sajnos nem kell kifejezetten sok bajnokságot kijelölnünk, hogy azt tapasztaljuk, sokat tölt a játék: a kevés negatívum egyike ebben mutatkozik meg. Néhány egyéb technikai hibába is belefutottam, valamint a menüfelületek közti váltás során néha megakad a program, de ezek nem befolyásolják nagyban a gördülékenységét, és valószínűleg hamar javításra is kerülnek majd. Kissé fájó még néhány komolyabb licenc hiánya, mint a Bajnokok Ligája és az Európa Liga, de ezek módosított néven továbbra is jelen vannak.

Az első indításnál lehetőségünk lesz beállítani, milyen szintű tapasztalattal rendelkezünk a Football Manager felületét illetően. Habár a játék végigvezet minket minden funkción, ha igényeljük, az élmény összességében még így is letaglózóan komplex. Túl sok információra kell figyelnünk, rengeteg olyan döntést hoznunk, ami befolyásolja a klub életét, és a számtalan ablak és panel között nagyon könnyű elsiklani egy-egy fontosabb részlet fölött.

Természetesen ez szándékosan alakult így, ugyanis szimulátorhoz méltó módon a cél a valóság legpontosabb lemodellezése. Ennek ellenére úgy gondolom, jót tenne a sorozatnak, ha rendelkezne egy kezdők, vagy alkalmi játékosok számára kialakított felülettel, amely kissé leegyszerűsített formában prezentálja a teendőket. Kifejezetten nehéz beszállni ebbe a szériába, és sajnos azt kell mondani, megértem azokat a vásárlókat, akik az első néhány óra idegensége után feladják a próbálkozást.

A felhasználói felület rendkívül letisztult és logikusan berendezett, a tematikus hátterek pedig az adott bajnokság és csapat színeihez igazodnak, vagy az aktuális feladathoz passzoló helyiséget jelenítik meg. Egy főleg menüfelületekből álló játék esetében a látványt nem túl igazságos értékelni, azonban azt mindenképp ki kell emelnem, hogy a szimuláció alatti animáció rendkívül sokat fejlődött.

Továbbra is a szokásos módon, magaslati kamerán keresztül látjuk a pályát, azonban messzire jutottunk a kezdeti részekre jellemző, pontokkal ábrázolt játékosoktól. A 3D-s modellek, a kidolgozottabb stadionok, a fények és árnyékok mint autentikusabbá teszik az élményt, és őszintén szólva, ettől többre nincs is szükség. Nem szabad a többi sportjátékhoz mérni a grafikát, ugyanis a Football Manager soha nem erre helyezte a hangsúlyt. A fejlesztett látvány ellenére a sorozatra jellemző módon megmaradt az alacsony gépigény, így nem kell azon aggódnunk, futni fog-e eszközünkön az idei epizód is.

A hangulaton sokat emelne, ha a többi futballjátékhoz hasonlóan válogatott háttérzene szólna aláfestésként. Ennek hiányára a rajongók már évek óta igyekeznek rámutatni a különböző fórumokon, azonban úgy tűnik, nincs tervben a változtatás ezen a téren. A meccsek alatti hangeffektek megfelelnek a célnak, nagyjából az animációhoz illő stílusban prezentálják a történteket, de ezek inkább szükségletként vannak jelen, mintsem komoly funkcióként.

A Football Manager egy olyan sorozat, mely évről-évre egyre több lesz. Minden jó tulajdonságát megtartja, miközben folyamatosan bővül a lehetőségek tárháza, viszont ebből adódik a legnagyobb negatívuma is. Lényegében megszűnik játékként funkcionálni, és egy profiknak készített programmá válik, amit az is alátámaszt, hogy hivatásos futballklubok scoutjai is alapoznak a szoftver adataira. Viszonylag szűk rétegnek szól tehát a franchise, azonban nekik rengeteg örömet fog okozni az idei, eddigi legkomplettebb évad. A korábbi rajongóknak fenntartások nélkül ajánlom, az újoncoknak azonban inkább a PES/FIFA sorozat könnyedebb, casual menedzser módja lehet az ideális opció, ha hasonló élményt keresnek.

A Football Manager 2021 egyelőre kizárólag PC-re kapható, de hamarosan várható a minden évben kiadásra kerülő mobilos változat érkezése is. Emellett, a sorozat történetében először konzolra is ellátogat a széria, nevezetesen Xbox One-on és Xbox Series S/X-en lesz játszható. Fontos megjegyezni, hogy a tesztidőszak alatt a játék béta verzióban futott, így elképzelhető, hogy az említett technikai hibák a megjelenést követően javításra kerülnek, és minimális eltérések is előfordulhatnak a végleges és a tesztelt változat között.

Szerző

2003 karácsonyán egy PlayStation 1-et találtam a fa alatt, és azóta se eresztenek a játékok, így a gamer rovat csapatát próbálom erősíteni.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.