Játéktesztek

TESZT: Balan Wonderworld

Balan varázsvilágából sajnos nagyon hiányzik a mágia.

776
ws balanww 210504 065640

Az az állítás már nem talál manapság süket fülekre, hogy a régen leginkább a gyermekeket kiszolgáló játékipar teljesen áttolta a fókuszát. Manapság már inkább a felnőtteké ez a világ és rengeteg durvábbnál-durvább alkotással látnak minket el. Megy is ezen a felháborodás néhány országban, ugyanis szépen lassan emelkednek a mutatók az agresszivitás szempontjából.

Hiába tudjuk mi, hogy ez a kettő nincsen köszönőviszonyban sem egymással. Azt azonban nem lehet elvitatni tőlük, hogy ebben az évben még kevés alkotás elé mertük volna odaengedni a gyermeket. Most azonban ez egy picit változott a Balan Wonderworld megérkezésével. 

Mi jut manapság a gyermekeknek?

A fiatalabb korosztály képviselőinek (akiknek ez a játék szól) még nem olyan egyértelmű az idegen nyelvek használata, így Balan egészen sokszínű színházába a saját anyanyelvükön tudnak fejest ugrani, ugyanis a Square Enix gondolt erre és azon ritka alkalmak egyikét teremtette meg, amikor is magyar felirattal érkezik a cím.

Az alapok tehát adottak, a kérdés már csupán az, hogy milyen játék is ez? A Balan Wonderworld egy színház, ahol maga Balan vezet végig minket, teheti ezt mind fiú, mind lány köntösbe öltöztetve. Innen is láthatjuk tehát, hogy ez az alkotás tényleg minden fiatalabbhoz próbál szólni.

ws balaan 210504 065206

Nagyon hamar bele fogunk azonban futni abba, hogy ez valójában sajnos nem is olyan jól sikerült játék, mint azt az elején feltűnő előzetes hiteti el velünk. Az alapok ugyan adottak, hiszen például csak kosztümökből több mint 80 áll rendelkezésünkre (amely nem csak első blikkre tűnik nagyon soknak), ezek közül mind valami különleges speciális képességet ad a karakterünk számára. Gondolhatnánk, á ennyi féle-fajta képesség mellett biztosan nagy lesz a különbözőség és a választék.

A rideg valóság azonban az, hogy nagyon sok ezek közül szinte kísértetiesen hasonlít a másikra és ha sikerül megtalálnunk a kedvenceinket, utána már nem is igen fogunk nézni nagyon a többi felé, még csak elvétve sem. Egy időben három ilyen hacuka lehet nálunk, fontos azonban megjegyezni, hogyha véletlenül valamilyen indokból meghalnánk, akkor ez a ruha eltűnik a tárunkból.

A külső rendben, na de a belső?!

Valamilyen szinten azonban tényleg egyediek a jelmezek, hiszen különböző képességeket adnak. Nélkülük (tehát ha nem veszünk fel egyet sem) a kis karakterünk csupán az ugrásra lesz képes. Azonban ha például nálunk van a láthatatlan ember szerkója, akkor pár másodpercre bizony el is tudunk tűnni a föld színéről. A legnagyobb bánat az egészben, ha lehet így mondani, számomra a játékmenet volt. Egészen kreatív és sokszínű platformereket láthattunk manapság, hiszen egyre inkább kezd ez a stílus is visszajönni a köztudatba.

Ez viszont sajnos nem tartozik bele ebbe a felhozatalba. Ha a karakterünk terelgetésén túlnézünk, minden öltözékhez pontosan egy fajta akció tartozik. Gyakorlatilag bármelyik gombot is sikerül megnyomnunk, az ezt az egy dolgot fogja előhozni. Ez lehet ugrás vagy támadás és esetlegesen egy különleges mozdulat. Na de, nem ám egyszerre. Mindegyik csak külön-külön érhető el. Nagyjából azt jelenti ez, hogy a 80 karakter fele nem képes ugrani, míg a másik fele nem tud harcolni.

ws bal 210504 065234

Vannak azonban elrejtve itt más problémák is kicsit mélyebben. A begyűjthető szobrok egy részét nem lehet közvetlenül felszedni, hanem bizony egy későbbi időpontban a továbbhaladás után kell visszanéznünk oda és összeszedni az ottmaradt tárgyakat. Ez pedig azért nagyon fontos, mert a későbbi szinteket úgy tudjuk majd elérni, hogy Balan szobrait össze kell gyűjtenünk.

Egészen szellemes megoldás lenne ez, hogy vissza kell kacsintanunk egy régebbi pályára pár dologért. A legnagyobb probléma azonban ezzel az, hogy sérülés hatására elveszítjük az adott ruhánkat és bizony ezek a szobrok sokszor úgy vannak elhelyezve, hogy csak és kizárólag egy adott szerkóval lehet őket összeszedni.

Ha tehát valamiért elveszítenénk azt, akkor mehetünk vissza még korábbra és gyűjthetjük be az adott felszerelést újra és utána tudunk csak nekirugaszkodni a szobrocska begyűjtésének. Éppen olyan frusztráló ez, mint ahogy elsőre hangzik. Sokszor rengeteg felesleges körre kényszeríti ez sajnos a játékost.

ws bali 210504 065313

Az érzékszerveknek legalább ajándék…

Mindenről beszéltünk már, na de mit tud adni ez az alkotás az érzékszerveinknek? Talán ebben a kategóriában a legerősebb, ugyanis például grafikai szempontból az új generációs konzolokon egészen jól néz ki. A bejárható fejezetek tematikája sokkal nagyobb változatosságot képes felmutatni, mint a kosztümök tették. Helyenként tényleg egészen barátja a szemünknek az alkotás. A történetek amiket ezek elmesélnek rendkívül gyermekbarátok, szóval ezzel sem lesz nagyobb probléma, ha leültetjük Őt elé.

A karakterdizájn már nem sikerült annyira zseniálisra, azonban egy jó középszert itt is sikerült hozni. Szintén kiemelendőek a dallamok, amik egészen fülbemászók. Ebbe nem igazán lehet belekötni, hiszen itt tényleg minden a helyén érződik. Szintén hasonló sorsa van az átvezetőknek is, hiszen a Visual Works által készített jelenetek tényleg zseniálisak.

Milyen játék is tehát a Balan Wonderworld? A középszertől sajnos inkább a kicsit gyengébb felé húz el. Vannak tényleg nagyon jó aspektusai az alkotásnak, azonban ennél sokkal többet vártunk volna, hiszen már egy bejáratott csapat készítette. Kicsit az a probléma vele, hogy szinte túlságosan jól idézi meg a műfaj első 3D-s alkotásait.

Nem csak a hangulat van meg ezekből, hanem a megvalósítás is kísértetiesen hasonlít. Ez 2021-ben ilyen jó platformerek után már mondhatni egy picit kevés. Hogy kinek is ajánlanánk ezt az alkotást? Először is mindenképpen gyerekeknek. Őket még talán le tudja kötni a remek pályadizájn és nem annyira fogja zavarni az elképesztően egyszerű (már-már szinte hiányosnak érződő) irányítás sem. Hatalmas plusz pont az ő esetükben a magyar felirat is, hiszen sokszor még csak ismerkednek a nyelvvel és nagy segítség ez számukra.

A Balan Wonderworld nem egy alapjaiban rossz játék, egészen remek elemeket is tartalmaz. A baj azonban csak az, hogy ezekből van kevesebb. Kicsit keserű szájízzel hagytam tehát ott az amúgy egészen ígéretesnek érkező alkotást. Azt kell hogy mondjam, láttunk már manapság ebben a kategóriában bőven jobbat nála.

Szerző
Héja Szabolcs

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Until Dawn
Játéktesztek

Until Dawn teszt

Az Until Dawn sokkal szebb lett, de ez kellett nekünk, ettől fogunk...

Horizon Zero Dawn Remastered
PlayStation

Egy hónap múlva érkezik a Horizon Zero Dawn Remastered

A felújított változat október végén jön PS5-re és PC-re.