Wide Screen
Image default
Filmek

T.J. Miller tisztázta szerepét a Deadpool 3. részben

T.J. Miller színész tisztázta, hogy Weasel milyen szerepet kap a tervezés alatt álló Deadpool 3.-ben és az X-Force-ban.

A 20th Century Fox korai aggodalmai ellenére a Deadpool nagyon jól teljesített a mozikban, mind bevételben, mind kritikákban, és alighanem a stúdió egyik legnagyobb franchise-ává nőtte ki magát. Ez adhatott okot arra is, hogy a producerek kísérletet tegyenek egy lazább, család barátabb kiadásra is a Deadpool második részéből, amit most decemberben, karácsonykor fognak bemutatni a mozikban.

A stúdió még nem árulta el, hogy készül-e harmadik rész a Deadpoolból, ami már csak azért is annyira érdekes, hiszen a stúdiót a Disney felvásárolta az elmúlt időben, és mint tudjuk, a mikiegeres cég nem rajong a felnőtt tartalmakért, ők inkább a családi mozik hívei. Szóval még nincs kőbe vésve a Deadpool 3. Ryan Reynolds sem biztos benne -, azonban sok rajongóban felmerült egy kérdés: ha elkészül a harmadik rész, akkor Miller visszatérhet-e benne, hiszen áprilisban a színészt letartóztatták, amiért tévesen telefonált be, s jelentett bombariadót. A közelmúltban Miller közösségi oldalán próbálta meg tisztázni a dolgokat, és eloszlatni minden pletykát szerepéről, hogy mely filmekben tér vissza. Sokakat nem ért nagy meglepetés, amikor Miller megerősítette, hogy szerződése van a Deadpool 3-ra, azonban egyelőre nincs tervben a harmadik rész.

Egy másik bejegyzésben azt is tisztázta, hogy a pletykák ellenére nem írták ki az X-Force filmből, és semmi köze a tavaszi rossz játéknak, mert az igazság az, hogy soha nem is szerepelt a filmben, ő csak a Deadpool részekre szerződött a stúdióval.

Nos, mint látható, a 20th Century Fox és a Disney még nem döntötték el, hogy merre tovább, és szeretnék-e folytatni Deadpool sikertörténetét, vagy beérik két résszel, és a most debütáló karcsúsított kiadással. Ryan Reynoldson nem múlik majd a harmadik rész sem, ha rajta múlik a folytatás, akkor már holnap elkezdenek dolgozni a folytatáson.

Még több a témában...

Film készülhet a Dragon’s Lair-ből

Fonyódi Dávid

Boba Fett lehetett volna a Star Wars 1313 főszereplője

Sinka Tamás

Néhány ismerős arc visszatérésére számíthatunk a Cassian Andor-sorozatban

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat

Kövess minket a Facebookon