Bár a Halálos iramban-hírek jelenleg általában a tizenegyedik rész körüli fejetlenségre fókuszálnak, már az előző rész sem épp gördülékenyen érkezett a mozikba. Justin Lin, aki öt filmet is dirigált, csupán néhány nappal a forgatás megkezdése után ott is hagyta a produkciót. Távozásának oka a Vin Diesellel és producerével való egyre növekvő kreatív nézeteltérései voltak, melyekről most konkrétabban Barry Hertz (Globe and Mail) új, Welcome To The Family című könyvében ír. Igaz, a film egyébként így is cliffhangerrel ért véget, csak nem rúgta fel alapjaiban a Családot.
„A viszály egyik fő forrása a forgatókönyv és annak befejezése körül bontakozott ki. Bár a cliffhanger mindig is a terv része volt, a forgatókönyv több változata is egy sokkoló csavarra épült: arra, hogy kiderül, Dante valójában Brian igazi apja. A stáb egyes tagjai úgy vélték, hogy ez a késői fordulat tökéletes — rendkívül sötét — módja lenne annak, hogy Dom szembenézzen azzal a fogalommal, amely számára a legfontosabb: a családdal. A családapának úgy kellett volna kockára tennie az életét egy gyerekért, hogy az nem a sajátja—sőt, legrettegettebb ellenségének a gyermeke. Mások, köztük Diesel, azonban másképp gondolták.”
Brian végül így is egy teljes mellékszálat kapott arról, hogy meg kell óvni őt Dantétől, aki rajta keresztül akarta megbosszulni apja Domék általi halálát. Hogy egyébként mennyiben változtatott volna ezen a szálon, ha Dom megtudja az igazságot, az kérdéses, de tekintve, hogy a család a szemében az család, valószínűleg nem sokban. Egyelőre a folytatásban elvileg fel sem tűnik majd Dante, így ez a háttértörténet valószínűleg marad ennyiben.
Végre zöld lámpát kapott a Halálos iramban 11?
Az elmúlt hónapokban Vin Diesel minden tények ellenében hirdette, hogy a Halálos iramban 11. részét a rajongók 2027 tavaszán biztosan láthatják. Ám a Wall Street Journal nemrég lehozta, hogy nincs kész forgatókönyv, nincs igazán kijelölt premierdátum, sőt még a stúdió sem biztos abban, hogy egyáltalán szeretné ezt a filmet. A Universal Pictures legalább 150 millió dollárt akart lefaragni a tervezett költségvetésből. Utoljára ő és Frank Moses (a Universal Pictures marketingigazgatója) együtt drifteltek, s Diesel Instagram-bejegyzése alapján „mindent megterveztek” és „minden megoldódott”, ami utalhat arra, hogy a film gyártási nehézségeit talán mostanra sikerült elsimítani.
Street racing és digitális Paul Walker?
A széria fináléja, amely egyelőre Fast X: Part 2 címen fut, elvileg 2027 áprilisában érkezne a mozikba, és Diesel három feltételhez kötötte a stúdióval való megállapodást. Az első, hogy visszavigyék a sztorit Los Angelesbe, ahol minden elkezdődött. A második, hogy a film újra a klasszikus utcai autóversenyekről és a „autós kultúráról” szóljon, visszatérve a gyökerekhez. A harmadik – és legnagyobb – dobás pedig, hogy Dom Toretto és Brian O’Connor karaktere újra találkozik a vásznon. Cody Walker aktívan részt vesz a finálé előkészületeiben, ami tovább erősíti ezeket a pletykákat.
Hiába a kijelentések, a stúdiótól egyelőre nem érkezett megerősítés. Mindenesetre, amennyiben tényleg 2027 tavaszán akarnak elstartolni, nem ártana, ha végre felvillanna a zöld lámpa.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
