Néhány éve már kapott előreléptetést Dave Filoni, most pedig újabb feladatok várnak a rajongók kedvenc rendezőjére. Filoni neve régről ismerős lehet, a tehetség 2008 kapott először szerepet a Lucasfilmnél, amikor a rendezőtől bemutatták a Star Wars: A klónok háborúja című animációs filmet, majd ezt követően a Star Wars: A klónok háborúja című rajzfilmsorozat felügyelő rendezőjeként dolgozott.
A cowboykalapot viselő producer 2019 őszén az animációs éra után belevetette magát az élőszereplős feldolgozásba, amikor Jon Favreau rendezővel bemutatták A mandalóri című első, élőszereplős Star Wars-sorozatot. A produceri feladatok mellett néhány epizódot ő maga is rendezett. Filoni ujjlenyomata azóta is ott van a messzi-messzi galaxisban játszódó sorozatban, hiszen ő segített életre kelteni a Boba Fett könyve és a hamarosan érkező Ahsoka című sorozatot is.
Most pedig Filoni ennél is nagyobb fába vágja a fejszéjét. Ahogy a Star Wars Celebration-en kiderült, Filoni egy olyan filmet fog irányítani, amely “a birodalmiak és az alakuló Új Köztársaság közötti eszkalálódó háborút” mutatja majd be, amely a Disney+ sorozatok csúcspontja. A filmet úgy írják le, mint egy filmes eseményt, amely A mandalóri idővonalán játszódik.
Az év elején Filoni elárulta, hogy árnyékként követte Rian Johnson rendezőt, miközben a Star Wars: Az utolsó Jedik című filmet készítette.
[A Lucasfilm elnöke] Kathleen Kennedy és én már a kezdetektől fogva – amikor a Lucasfilmhez került – beszélgettünk arról, hogy lesz-e lehetőségem kísérletezni az élőszereplős filmekkel, vagy kipróbálni őket. Kennedy tényleg azon dolgozott, hogy kitaláljon egy tervet, hogy képezzen és bevonjon. Meglátogattam J.J.-t [Abrams] Az ébredő Erőnél, meglátogattam Gareth Edwardsot [a Zsivány Egyesnél] és meglátogattam Riant [Az utolsó Jediknél]. Rian volt az, aki előre lökött, lencséket nyomott a kezembe, és tényleg belemerültem a dologba. És így a mai napig beszélgetek vele. Nyilvánvalóan nagyon tehetséges filmes, és nagyon szerencsés voltam, hogy egy olyan környezetben lehettem, ahol ülhettem, hallgathattam és tanulhattam.
Dave Filoni
Filoni Star Wars-filmjének jelenleg nincs megjelenési dátuma. A 2023-as év hátralévő része is sűrű lesz a rendező számára, hiszen miután A mandalóri ebben a hónapban befejeződik, érkezik az Ahsoka című sorozata, ami majd augusztusban lesz látható a Disney+ streamingszolgáltatón.
1 Hozzászólás