Főoldal Filmek Stallone nélkül készül a Rambo reboot
Filmek

Stallone nélkül készül a Rambo reboot

Egy újabb klasszikus kap reboot-ot Hollywoodban, ezúttal a Rambo film, de picit másképp.

779

Egy újabb klasszikus kap reboot-ot Hollywoodban, ezúttal a Rambo film, de picit másképp.

A Hollywood Reporter szerint a Nu Image és a Millennium Films a Rambo film újradolgozásán agyal, s már a rendezőt is kiszemelték a film elére. A pletykák szerint a The Iceman és a Beépített tudat filmek rendezőjét, Ariel Vroman-t láthatjuk majd a kamerák mögött, miközben a Brooks McLaren készíti a forgatókönyvet.

Az új film célja az lesz, hogy átdolgozza az 1972-es David Morrell novellából, a „First Blood”-ból megismert Rambo-t, akit Sylvester Stallone négy részen keresztül játszott a mozivásznon. Az új filmben egy új háborús katonával ismerkedhetünk majd meg. Annak ellenére, hogy nem mondták ki, de a folytatás is Vietnámhoz, és egy veterán harcoshoz lesz köthető, talán iraki és afganisztáni konfliktus is szerepet kap benne.

Stallone 2008-as Rambo negyedik része után még sokáig fontolgatta egy ötödik rész elkészítését is, de tavaly a Variety-nek elárulta, hogy lemondott erről a projektről már.

A szívem szerint maradnék, de a testem azt mondta, hogy „maradj otthon”. Olyan ez, mint mikor a harcosok visszamennek az utolsó menetre és kikapnak. Hagyjuk ezt valaki másra.

– nyilatkozta Sylvester Stallone az újságnak.

A színész inkább egy sorozat mellett tette le voksát, és a Fox-szak közösen a Rambo: New Blood tévés sorozat promózása mellett állt ki, aminek cselekménye a karakter egy soha nem látott fiáról szólt volna.

Nem akarom kommentálni a casting hírt, de elég kényes, hogy a karakter fiával próbálják meg helyettesíteni. Láttam Flicka fiát, Tarzan fiát és King Kong fiát is. Rendkívül nehéz lesz.

Nem teljesen tiszta az egész történet, ugyanis belső információk szerint a kábelcsatornás Rambo-t elvetették, azóta viszont kevés hírt hallottunk a produkcióról, de annyit elmondhatunk, hogy a stúdió nem titkolt célja, hogy James Bond franchise-hoz hasonló kvalitással vértezzék fel a legújabb hőst majd. Talán a sorozat kárára lesz a film címe Rambo: New Blood?

Ti mit gondoltok a reboot-ról?

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

A feláldozhatók 4.
Filmkritikák

Feláldozh4tók kritika

A Feláldozh4tók nagyon rossz lett, és csak kis túlzással nevezhetjük filmnek.