Főoldal Filmek Sörözéssel ünneplik, hogy befejeződött az Igazság ligája forgatása
Filmek

Sörözéssel ünneplik, hogy befejeződött az Igazság ligája forgatása

Még most ért véget a londoni buli, máris itt az újabb alkalom az ivásra.

827

Még most ért véget a londoni buli, máris itt az újabb alkalom az ivásra.

Néhány héttel ezelőtt az Igazság ligája stábja egy nagyobb bulit csapott a londoni stúdióban, ahol összesen hat hónapot töltöttek. De még így is maradt egy kis munka. Izlandon dolgoztak a héten, amiről több fénykép is megjelent a közösségi médiában. Innen kaptuk az első képet Amber Heard által játszott Mera-ról is, aki Atlantisz királynője a képregényekben.

Mad crazy love for Gal Ezra Ray Henry and Ben It’s been an honor JL wrap. ✊??ALOHA j

Jason Momoa (@prideofgypsies) által közzétett fénykép,

Megint csak Jason Momoa Instagram-ján megjelent fényképhez köthető a bejelentés, miszerint a filmet felvették, és már nem forog az Igazság ligája. Momoa képén Ben Affleck-kel ünnepelnek egy Guinness sör társaságában. Momoa nagyon szimpatikus, nagy partyarc lehet, ezt a képek alapján gyorsan leszűrhetjük. A forgatás során igazi barátság alakult ki Momoa és Affleck között, ami a Momoa kijelentéseiben is megmutatkozik, ahogy fényezi, ahogy beszél színésztársáról: „Az ember, a Batman”.

Hivatalosan is kijelenthetjük, hogy az Igazság ligája terepmunkája elkészült, jöhet a vágószoba. Több mint egy évük van, hogy befejeződjön az összes munka a film kapcsán, ugyanis a premier 2017. november 17-én lesz. Nagyon bízunk benne, ezen múlik a DC Comics jövője!

A képek magukért beszélnek, a csapat remek, a színészek élvezték/élvezik a munkát, a rendezőnek volt ideje tanulni az elmúlt évek hibáiból, a Warner Bros. és a DC Comics pedig már nagyon-nagyon sikerre éhezett, így most előttük a lehetőség. Ti mit gondoltak a képek alapján? Nekünk nagyon bejön, amit láttunk eddig!

Love these fuckers. Rowe and synder. Mahalo for making a home away from home ALOHA j

Jason Momoa (@prideofgypsies) által közzétett fénykép,

This man changed my life. I love you zack Mahalo for believing in me. It’s Odin and Mano time. ???ALOHA j

Jason Momoa (@prideofgypsies) által közzétett fénykép,

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

3 Hozzászólások

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

A könyvelő
Filmek

A könyvelő folytatása az Amazonhoz került

Egyelőre nem tudni, hogy a stúdióváltás okoz-e további fennakadásokat.

Jason Momoa
Filmek

Jason Momoa tudomásul vette, hogy “egyik filmem sem megy a díjátadóra”

Jason Momoa nem ácsingózik nagy díjakra, de egyszer összejöhetne már neki is...