Főoldal Filmek [SBLII] Hivatalos: Vasárnap érkezik a Solo: Egy Star Wars előzetese!
FilmekBREAKING

[SBLII] Hivatalos: Vasárnap érkezik a Solo: Egy Star Wars előzetese!

A Disneytől megerősítették, hogy vasárnap éjjel, magyar idő szerint már hétfő hajnalban elindul a Solo-mozifilm marketingje.

1.5k
solo a star wars story tall A mini

A Disneytől megerősítették, hogy vasárnap éjjel, magyar idő szerint már hétfő hajnalban elindul a Solo-mozifilm marketingje.

A The Hollywood Reporter bennfentes forrásokra hivatkozva arról számolt be este, hogy a Disney vasárnap éjjel a Super Bowllal elindítja a Solo-film reklámozását is, ami egyet jelent azzal, hogy érkezik a spin-off első előzetese is.

A Lucasfilm korábban már kiadott egy szinopszist a filmhez, de azzal nem mentünk sokra, hiszen már eddig is ismert volt: hogy 18-24 éves Han Solo életét filmesítik meg, melyből megtudjuk, hogyan is lett a galaxis hírhedt csempésze. Azonban nincs minden rendben a filmmel. Tavaly nyáron kirúgták a két rendezőt, majd a főszereplővel (Alden Ehrenreich) adódtak gondok, aki állítólag azóta sem tanult meg színészkedni, és az első tesztvetítések is arról árulkodnak, hogy komoly gondok vannak a filmmel. Sőt, korábban még arról is lehetett olvasni, hogy februárban további forgatások lesznek, mert nem akar összeállni a film.

A Solo: Egy Star Wars történet hazai bemutatója május 24-én lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Andor
Sorozatok

Az Andor 2. évadának előzetese egy kulcsfontosságú eseményt vetíthet előre

Vajon az Andor bemutatja azt a tragédiát, mely a Lázadók Szövetségének születését...

Andor
Előzetesek

Visszatér a Zsivány Egyes főgonosza az Andor 2. évadának előzetesében

A forradalom folytatódik – a messzi-messzi galaxis várva várt sorozata visszatér, és...

Star Wars: Kóbor alakulat
Sorozatok

Egy Jedi kimaradt a Star Wars: Kóbor alakulat fináléjából – lehet, hogy Jod egykori mestere volt?

Egy karaktert kivágtak, de talán a Kóbor alakulat folytatásában láthatjuk őt is.