Főoldal Játékok Rövidebb, de tartalmasabb lesz az új Wolfenstein
Játékok

Rövidebb, de tartalmasabb lesz az új Wolfenstein

Ismét kitesz a szériában magáért a Bethesda ezzel a spinoff résszel is.

530

Ismét kitesz a szériában magáért a Bethesda ezzel a spinoff résszel is.

Az előző játékokat igazán érdekesnek és szórakoztatónak lehetett nevezni, így kijelenhetjük, méltóképpen folytatták ezt a zseniális franchise-t. 19 évvel járunk az utolsó alkotás után, Terror Billy ikerlányaival kell majd irtanunk a világot elfoglaló nácikat. Július 26-án foghatjuk majd kezünkbe a címet, viszont addig is megtudhattunk pár érdekességet róla, amelyek közül bőven van pozitív is.

Jerk Gustafsson (a Machine Games vezetője) még az E3 alatt árult el pár érdekességet a VG247 munkatársai számára a játékról. Először is, a szériában a Youngblood fog a legjobb ár-érték aránnyal rendelkezni és a legtöbb tartalmat is ettől várhatjuk majd. Ha (a már így is nyomott) 40€-s árért megvásároljuk a deluxe változatot, akkor egy barátunk is hozzáférést kap a játékhoz ingyen. A történet ugyan rövidebb lesz mint eddig, azonban a fejlesztő szerint több tennivaló lesz a sztori során. Az Arkane Studios mestereinek köszönhetően zseniális megtervezett pályákat kapunk, amelyeket szabadon bejárhatunk és vissza is mehetünk újra megcsinálni egy pár küldetést.

 

A 40 eurós deluxe edition nagyon kedvező, Gustafsson szerint azért tudták ezt elérni, mert a New Colossus során használt technológiákra bőven lehetett még ma is építeni, amely meggyorsította a fejlesztés folyamatát. Július 26-án fog érkezni, mind a három nagy platformra.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dune: Awakening
Játékok

Arrakis életre kel a Dune: Awakening című online túlélős játékban

Új előzetesen csodálhatjuk meg a Dűne világában játszódó új túlélős MMO-t.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.