Játéktesztek

Ride 5 teszt

Tesztünk a motorversenyzős széria legújabb darabjáról.

360
Ride 5

Vannak játékfejlesztők, akik bizonyos műfajokban jók és abban teljesedtek ki. Pl.: A BioWare és a CD Projekt RED a szerepjátékokban, a DICE az FPS multiplayerben, a Ubisoft vagy a Rockstar pedig a nyitott világú akciójátékokban jártassak, de a sort hosszan lehetne sorolni. Az autóversenyzős játékok egy külön világot képeznek a videójátékok széles palettáján. A műfajt a nagyobb közönség számára a Gran Turismo, a Forza, a Need for Speed vagy a Dirt képviseli, de vannak olyan licencelt címek is, mint az F1. Ám még ennél is inkább rétegműfajt jelentenek a motorkerékpár versenyek, ám ebben is szép számmal találhatunk különböző, évről-évre megjelenő szériákat.

Az olaszországi Milestone csapat kifejezetten ilyen motorversenyekre specializálódott és az elmúlt közel 30 évben sorra hozták ezeket a versenyzős szoftvereket. A milánói fejlesztőcsapat nevéhez olyan szériák fűződnek, mint a Superbike, az SBK, a WRC, a MotoGP, az MXGP vagy a Monster Energy Supercross. Az EA Sports játékaihoz hasonlóan ezek szinte minden évben kaptak egy újabb részt, azonban egy másik szériájuk Ride címen ennél ritkábban jelenik meg. A Ride – amolyan Gran Turismo csak motorokkal – 2015-ben indult útjára, eddig négy részt élt meg és nyolc év alatt 3 millió példány kelt el belőle világszinten, amely egy ennyire rétegműfajhoz képest szép eredmény. 2020-ban jelent meg a Ride 4, amely nem volt egy kiemelkedő játék, amolyan középszerű versenyzős szoftver. Egy cross-gen megjelenés volt, hiszen előző és új (mostani) generációs konzolokra is megjelent. Tesztünk alanya, a Ride 5 viszont egy kizárólag új generációs játék lett, PC mellett csak PlayStation 5 és Xbox Series X/S konzolokra jelent meg. A teszt során a PS5-ös korai verzióját próbáltuk ki és az élmény röviden egy nagy szép, jól optimalizált és kihívásokkal teli versenyzős játék képét mutatta.

Hogy néz ki a játék új generációs konzolon?

Kezdjük mindjárt a technikai újításokkal. Már a korábbi részek is Unreal Engine rendszerre készültek, azonban a Ride 5 az első játéka az olasz stúdiónak, amely az új Unreal Engine 5-ös grafikus motorra épült. Éppen ezért rengeteg új technikai újítást vezettek be a játékhoz. Már a korábban bemutatott előzetesek, gameplay videók is lenyűgöző látvány mutattak, de élőben még szebben néz ki a játék.

Az Unreal 5-nek köszönhetően a Milestone dinamikus időjárást fejlesztett ki, amely valós időben számítja ki és követi a hőmérsékletet, így változtatva az időjárást. Ehhez tartozik, hogy egy realisztikus ég-rendszert is bevezettek, amely a hagyományos, statikus 2D-s felhő képek, helyett procedurálisan generált 3D-s felhők képét mutatja, amelyek folyamatosan változnak, mozognak. És hogy ne legyen még hiányérzetünk a lényeget sem felejtették el, azaz a motorkerékpárok fizikáját is továbbfejlesztették. A motorok sokkal valósághűbben reagálnak az objektumokra, terepviszonyokra, a mozgásuk is jobban szimulálja a valódi motorokét. Az eredmény tényleg páratlan, magáért beszél, majdnem fotorealisztikus élményt nyújt.
A szoftver elég jól használja ki a PS5 erőforrásait, funkcióit. Én a tesztverzió során sem tapasztaltam bugokat, grafikai hibákat. Szépen optimalizálták, az Unreal 5 remekül néz ki, az irányítás is jó, hamar meglehet szokni. A Milestone igyekezett kihasználni a DualSense haptikus visszajelzéseit, a kontroller külön rezonál a motor legtöbb sebesség változására.

Ride 5

Na de milyen is a versenyzés?

A játékban két nagyobb versenymód került be. Egyrészt a Career, amely egy kampány mód. Itt kezdő versenyzőként a nulláról indulva egyre haladunk felfelé a ranglétrán és válunk bajnokká. Kisebb helyi versenyeken kezdünk, amelyeket a világméretű bajnokságok követnek. Összesen tizenegy ország pályáin versenyezhetünk, mint Franciaország, Németország, Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Japán és a Dél-afrikai Köztársaság. A pályák többsége egyébként valódi helyszíneken alapul és egész ügyesen, élethűen sikerült lemodellezniük a fejlesztőknek. A Career mód két részre bomlik, egyszer vannak a nagyobb, elsődleges (Primary) küldetések. Ezek négy cselekményre oszlanak, egymás után oldjuk ki őket, így épül fel a történet. Rajtuk kívül vannak a másodlagos mellékküldetések, amelyeket azután oldunk ki, hogy elértük a minimálisan megkövetelt pontszámot a játékban. A ranglistán pedig nyomon követhetjük, hogy hol állunk a gép által vezérelt többi versenyzőhöz.

A másik játékmód a Race, amely egy hagyományos custom match. A Race módon belül többféle lehetőségből is választhatunk. A Single race a legegyszerűbb, az Endurance módnál a motorunkat tesztelhetjük, a Time trialnál gyorsulási versenyeket csinálhatunk, illetve a Race Creatorban magunk generálhatjuk le a versenyt úgy, ahogy szeretnénk. A létrehozott versenyeket megoszthatjuk majd más játékosokkal a Race Director segítségével. Ez a teszt verzióban nem volt még elérhető, csak a megjelenés napján került bele a végleges szoftverbe. Az Endurance mód előnye, hogy a játékállást el is menthetjük, így lehetővé válik akár 24 órás versenyzés is barátainkkal és ha közben megszakítjuk a meccset, a mentéssel ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk.

Ride 5

De ha már a barátaink szóba kerültek, a játék természetesen el van látva multiplayer móddal is. Mind helyi, mind online többjátékos mód elérhető. A helyi az a hagyományos osztott képernyős mód, ha fizikailag egy helyen tartózkodunk, míg az online, ha társaink messzebb vannak tőlünk. A Sony viszont szépen ide is kiterjesztette úgy rendszerét: PS5-ön elő kell fizetnünk minimum a PlayStation Plus Essential csomagra, ha multizni akarunk, már különben nem érhető a funkció.

A játékban még bekerült egy Store is, amely a tesztverziónál még nem működött. Ez nagy valószínűséggel egy mikrotranzakciós felület lesz, ahol különféle motorokat, módosítókat és külcsíneket vásárolhatunk majd. A Ride 5-ben ugyanis elég jól testreszabhatjuk a motorunkat. A Career módon belül elérhető egy garázs, ahol motorunk egyes alkatrészeit cserélgethetjük, fejleszthetjük, csinosítjuk. De ugyanúgy a versenyzőnket is minimálisan testreszabhatjuk. A fejlesztők némi filmszerű élményt akartak a kampányba kölcsönözni, ezért ilyen inengine, szinkron nélküli CGI átvezetők is vannak, de azért ne számítsunk nagy dolgokra.

A versenyeke amúgy elég változatosak köszönhetően a sokfajta pályának. A játék nem igazán ad tanuló módot, egyből a mély vízbe dob, hogy éles versenyben tanuljuk, gyakoroljuk be az irányítást. A motor elég jól reagál a környezetre, a változó útviszonyra, időjárásra. Nem túl tapasztalt versenyzőként nekem kifejezetten nehéznek, kihívásnak érződtek a versenyek. A kanyarokban nagyon kell koncentrálni, hogy mikor lassítsunk, váltsunk vissza manuálisan a sebességfokozatból, mert nagyon könnyen felborulhatunk. Elég egy-két hiba, felborulás és máris az utolsók leszünk, a gép által irányított versenytársak pedig úgy lehagynak, hogy utána már képtelenség behozni a lemaradást. Ilyen téren a Ride 5 meglehetősen realista versenyzős játék lett, de kezdőknek nem biztos, hogy ideális.

Ride 5

A Ride 5 egy kellemes, jól összerakott motorversenyzős videójáték lett. Grafikailag, technikailag nagyon modern, új generációs szoftvernek látszik. A versenyek izgalmasak, a pályák változatosak, a játékban sok lehetőség van testreszabni a versenyt, úgy szimulálni, ahogyan szeretnénk. A motorversenyt inkább tapasztalt játékosoknak találták ki, nem kifejezetten a kezdőknek. A motorverseny rajongóinak szinte a kötelező darab, a többiek viszont csak úgy vágjanak bele, ha képesek segítség nélkül is kitanulni a játékot.

Szerző
Faragó Dániel

Gamer, videójátékos újságíró és Star Wars rajongó. Akkor került kapcsolatba a játékokkal, amikor először a kezébe adták a Rogue Squadront és a Tomb Raidert. 2019-ben kezdett el videójátékokról írni a Ziro.hu oldalán, majd ezt kibővítve folytatta a Rebo.hu felelős szerkesztőjeként.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Stellar Blade
PlayStation

Visszatérítik a Stellar Blade árát az elégedetlen játékosoknak

A Sony meghallotta a kritikákat a játék cenzúrájával kapcsolatban.

PlayStation 5
PlayStation

Kiszivároghattak a PS5 Pro részletei, brutálisan erős konzol jöhet

A pletykák szerint akár 2024 karácsonyán érkezhet az új PlayStation 5 Pro.