Főoldal Filmek Patty Jenkins elárulta, hogy halad a Wonder Woman 3. forgatókönyvével
Filmek

Patty Jenkins elárulta, hogy halad a Wonder Woman 3. forgatókönyvével

A forgatókönyv már kész, már csak le kell forgatni a filmet.

190
Wonder Woman 1984

A Wonder Woman és a Wonder Woman 1984 rendezője, Patty Jenkins izgalmas híreket osztott meg hétvégén arról, hogy hol tartanak a készülő harmadik résszel. A rendező és a főszereplőt megformáló Gal Gadot korábban úgy fogalmazott, hogy a második rész után szeretnének szünetet tartani, mással foglalkozni, azonban a legújabb hírek alapján a Warner Bros. máris azt szorgalmazza, hogy mielőbb tető alá hozzák a trilógia utolsó felvonását.

A Wonder Woman című filmet a 2017-es megjelenésekor széles körben minden idők egyik legjobb képregényfilmjeként ünnepelték – és nem mellesleg az első női főszereplős film volt a kategóriáján belül. A folytatást azonban sokan lehúzták, annak ellenére, hogy kezdetben elsöprően pozitív kritikákkal debütált a kritikusok körében. Hangvételében masszívan eltért a Wonder Woman 1984 az elődjétől, és ez egyszerűen nem működött.

A pletykák szerint a Wonder Woman 3 – amelyet először 2019-ben jelentettek be – a jelenben fog játszódni, és végre nem a múltba utazunk vissza, hanem arra Diana hercegnőre fókuszál, akit megismerhettünk a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című filmben.

A Matera Filmfesztiválon Patty Jenkins rendezőnővel történő beszélgetés alatt friss híreket osztott meg a harmadik résztől, hogy haladnak a dolgokkal.

Épp múlt héten írtam meg a Wonder Woman 3 utolsó jelenetét, és arra gondoltam, hogy kíváncsi lennék, mi lesz a következő.

Megkértek minket, hogy gondolkodjunk azon, hogyan lehetne többet csinálni, és véletlenül megtörténik, de sosem lehet tudni. Van még egy csomó más a csőben, amire izgatottan várok.

Patty Jenkins

Ebből egyértelműen látszik, hogy a Warner Bros. nagyon szeretne még több Csodanőt a DCEU-ban, Gal Gadot pedig visszatérhet a szerepében. Bármit is tervez a Warner Bros. Discovery vezérigazgatója, Jenkins nyilatkozat után nyilvánvalóvá vált, hogy David Zaslav a DCUE újratervezése ellenére számol a SynderVerse korábbi hőseivel az új korszakban.

Jenkins a Wonder Woman 3 előtt forgatta volna a Rogue Squadron-t, de a dolgok állása szerint az a Star Wars-film nem fog már elkészülni, miután Jenkins és Kathleen Kennedy között feszültség alakult ki a szoros ütemterv és feltehetően a történet miatt. A Disney néhány hete törölte is a film bemutatóját, így jövőre biztosan nem kerül mozikba a film, szóval minden adott, hogy előbb elkészüljön a Wonder Woman 3. rész.

Wonder Woman Patty Jenkins
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Lex Luthor
Filmek

A Superman: Legacy Lex Luthor szerepére bejelentkezett egy színész

Lex Luthor is szerepelni fog James Gunn készülő Superman: Legacy című filmjében.

Aquaman és az Elveszett Királyság
Előzetesek

Az Aquaman és az Elveszett Királyság új előzetesében Fekete Manta mindenkit lever, aki az útjában áll

Arthur Curry végső csatájára készül a bosszúra szomjas Fekete Manta ellen az...

Aquaman és az elveszett királyság
Filmek

Jason Momoa gyakorlatilag megerősítette, ennyi volt Aquamanként, és egy másik karaktert játszik

Az Aquaman és az Elveszett Királysággal gyakorlatilag ennyi volt ennek a franchise-nak.

María Gabriela de Faría
Filmek

María Gabriela de Faría játszhatja a Superman: Legacy főgonoszát

María Gabriela de Faría csatlakozik a DC Univerzumhoz, méghozzá James Gunn készülő...