Para lett Az átok háza előzetese, amit már magyar szinkronnal is megnézhettek

Az átok háza új előzetese nem köntörfalaz, ez rendben is van, hiszen nem először dolgozzák fel a történetet.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc

Az átok háza új előzetese nem köntörfalaz, ez rendben is van, hiszen nem először dolgozzák fel a történetet.

A franchise múltja 2002-ig nyúlik vissza, ugyanis Takashi Shimizu akkor készítette el A harag névre keresztelt japán verziót, majd két évvel később, 2004-ben az Átok néven befutott az amerikai feldolgozás, amit szintén az eredeti filmet is jegyző Shimizu készített. A remake producerei között Sam Raimi (Evil Dead, Pókember) rendező is ott volt, aki tizenöt évvel később, mint a széria nagy szakértője, bábáskodása mellett keltette új életre a 2000-es évek nagy horrorsikerét.

A Nicolas Cage nevével fémjelzett Mandy: A bosszú kultusza női főszereplőjét alakító, Andrea Riseborough váltja a Sarah Michelle Gellar főhősét a 2004-es Átok új változatában, de mások mellett feltűnik még a közönség kedvenc Keresésből John Cho, Demián Bichir (Alien: Covenant, Az apáca), Betty Gilpin (Übergáz), Jacki Weaver valamint Lin Shaye, az Insidious-filmek főszereplője.

Az átok háza (The Grudge) - előzetes #1

De időközben befutott a magyar szinkronos előzetes is:

Az átok háza (The Grudge) - magyar szinkronos előzetes #1

A filmhez kiadott hivatalos szinopszis szerint…

A gyilkos düh elől senki nem bújhat el. Egy gyerekét egyedül nevelő, magányos rendőrnő (Andrea Riseborough) is a közelébe kerül annak a titokzatos, természetfeletti erőnek, amely öldöklő dühöngésre kényszerít bárkit, aki addig pusztít maga körül, míg meg nem hal – és akkor a fertőzés tovább is lép egy újabb áldozatra.

Az átok háza országos bemutatója január 2-án lesz.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×