Főoldal Játékok Októberben érkezik majd a Far Cry 6!
Játékok

Októberben érkezik majd a Far Cry 6!

Végre láthattuk a Ubisoft játékát menet közben is!

381

Végre eljutottunk odáig, hogy mozgás közben is láthattuk a Ubisoft legújabb játékát. Természetesen megint nem tudtak titkot tartani és már délelőtt feltűntek a videóból bizonyos klippek az internet bugyraiban. Most hét órától végre teljes egészében megcsodálhattuk a bemutatót és azt kell hogy mondjuk, egészen meggyőzőre sikerült.

Az ex-katona, a Yarán született Dani Rojas bőrébe bújva a játékosok akkor csöppennek a gerillamozgalomba, mikor Antón uralmának brutalitása új magaslatokba szökell, és a forradalom lángja az egész országot feltüzeli. A játékosok Dani női vagy férfi változatát irányíthatják, és változatos személyiségű karakterek egész sora szegődik majd melléjük, úgymint Clara Garcia, a Libertad nevű forradalmi szervezet vezetője, vagy Juan Cortez, a kiégett ex-KGB kém és gerillamester.

Ahhoz, hogy sikerüljön felülmúlni Antón seregének túlerejét, a játékosoknak ki kell aknáznia a „megoldó” személyiséget, azt a filozófiát, amely Yara egészét átjárja: felhasználni mindent és mindenkit annak érdekében, hogy a rezsim hatalma káoszba fulladjon. A „megoldó” szellemiség által motivált Juan Cortez, a kreatív zseni révén testreszabható eszközök és fegyverek egész arzenálja lesz bevethető. Egy motorbicikli motorja által hajtott miniguntól kezdve, egy hőkövető rakétát kilőni képes hátizsákig, számos olyan eszköz vethető be, amely annyi erőt és hatalmat biztosít Daninek, mintha egy egész gerillahadsereg lenne egy személyben.

A Far Cry 6 példátlan szabadságot és élményt kínál a saját játékstílushoz való igazodás terén, akkor is, ha a játékos lopakodna, vagy a nyers erővel próbálná megoldani az elébe kerülő problémákat és akadályokat. A „megoldó” opciókon túl hagyományos fegyverek is bevethetők, és olyan új közlekedési eszközök, mint a lovak, a tankok és az őrült, házi készítésű járművek. Ezen felül olyan állat-társak is csatlakozhatnak, mint Chorizo, az aranyos tacskó, akit egy katona se ignorálhat, vagy Guapo, Juan katonákra éhes krokodilja.

Az egyszemélyes- vagy a két fős kooperatív módban a játékosok egy hatalmas és szélsőséges nyílt világot fedezhetnek fel, a buja dzsungeltől kezdve az omladozó városokig. Mivel Antón serege uralja az utakat, a tengereket és az eget, a játékosoknak az országszerte megtalálható, jól elrejtett gerillatáborokból indulva kell, hogy sereget toborozzanak és erőforrást szerezzenek a következő hadművelethez. A játékosoknak úgy kell kezelnie a harci helyzeteket és a világ felfedezését, mint egy igazi gerillaharcosnak, hogy a rezsim ellen indított minden támadás a lehető leghatékonyabb legyen.

Azon rajongók, akik előrendelik a Far Cry 6-ot, hozzájuthatnak a „Libertad csomaghoz”, amely a „Libertad öltözetet” tartalmazza Chorizónak és a „Discos Locos” fegyvert. Azon játékosok, akik a Far Cry 6 Xbox One vagy PlayStation 4 változatát vásárolják meg, ingyenesen elérhetik a játék Xbox Series X | S vagy a PlayStation 5 változatát. A játék október 7-én fog érkezni minden platformra.

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Star Wars Outlaws
BREAKINGJátékok

Alvilági kalandot ígér a Star Wars Outlaws új előzetese

Han Solóhoz méltó gazfickó történetben lehet részünk a játékban.

Skull & Bones
Játéktesztek

Skull & Bones teszt

A Skull & Bones egy megviselt, lestrapált csatahajó, ami gyorsan alásüllyed a...