Főoldal Filmek NYEREMÉNYJÁTÉK: Családi belépőket nyerhettek a Transformers Egy premier előtti vetítésére 
Filmek

NYEREMÉNYJÁTÉK: Családi belépőket nyerhettek a Transformers Egy premier előtti vetítésére 

Elsők között nézhetitek meg a Transformers Egy című filmet a mozikban.

84
Transformers Egy
Forrás: Paramount Pictures

Utoljára 1986-ban küldtek rendesen egészestés animációs Transformers-filmet a mozikba, így nagy mérföldkő elé nézünk idén a negyven éves évforduló alkalmából. Érkezik ugyanis a Transformers Egy, mely nem kevesebbre vállalkozik, minthogy elmesélje Optimusz (Chris Hemsworth) és Megatron (Brian Tyree Henry) eredettörténetét.

A hivatalos szinopszis szerint a „Transformers Egy Optimusz fővezér és Megatron eddig sosem látott eredettörténetét meséli el, akiket esküdt ellenségekként ismerhetünk, de egykor összekötött a testvériesség, majd örökre megváltoztatták a Kibertron sorsát.” A második előzetesben végre több Álca is nagyobb teret kapott, Üstökös, Fülelő, Sokkoló, s meglepő módon Airachnid úgy tűnik, nem csupán egy-egy jelenetre bukkannak majd fel, sőt utóbbinak valószínűleg külön konfliktusa lehet Elitával (akárcsak anno Arcee-vel). Ha már Elita, akkor az ő és Orion/Optimusz kapcsolata is több mint amit elsőre láthattunk, Dongó viszont továbbra is inkább comic relief karakternek tűnik. Üstökös hangját a con paneljén meg is erősítették, őt Steve Buscemi szólaltatja meg eredetiben, s a film központi gonoszaként írták le.

A UIP-Duna Film jóvoltából családi (4 fős) belépőket nyerhettek a Transformers Egy című film premier előtti vetítésére, amelyre 2024. október 8-án, kedden 18 órakor (regisztráció már 17:15-től) kerül sor az egyik budapesti moziban. A jelentkezéseket október 6-án 10 óráig tudjuk fogadni. A sorsolást követően a nyerteseket e-mailben értesítjük. Mindenki csak egyszer vehet részt a játékban, és csak az általunk kiküldött meghívó jogosít fel a belépésre. A jegy másra nem átruházható!

Transformers Egy hazai bemutatója október 10-re van kitűzve.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Transformers Egy
Előzetesek

Epikus csatákat és sok humort ígér a Transformers Egy végső előzetese

Több ezer éve háborúban állunk, de mielőtt ellenségekké váltunk, szinte testvérek voltunk...

Szádra ne vedd
Filmek

NYEREMÉNYJÁTÉK: Páros belépőket nyerhettek Szádra ne vedd premier előtti vetítésére

Elsők között nézhetitek meg a Szádra ne vedd című filmet a mozikban.