Főoldal Filmek Nem kis meglepetést hoztak az idei Oscar-jelöltek
Filmek

Nem kis meglepetést hoztak az idei Oscar-jelöltek

Az Akadémia délután ismertette az idei Oscar-jelöltjeit, amik között akadnak olyanok is, amikre nem számítottunk.

569
Oscar-díj

Az Akadémia délután ismertette az idei Oscar-jelöltjeit, amik között akadnak olyanok is, amikre nem számítottunk.

A Filmművészeti- és Filmtudományi Akadémia megjelölte a tavalyi év legjobb filmalkotásait, akik jövő hónapban versenybe szállnak a legjobb kategóriáért járó díjárt, magáért az Oscar-szoborért. Február 24-én este immáron 91. alkalommal rendezik meg a Dolby Theatre színházban a vörös szőnyeges gálát, ahol összesen 24 kategóriában osztják majd ki a díjakat. Az elmúlt években többször is kritizálták a zsűri döntését, hogy az adott kategóriában nem mindig a legjobb film kapott aranyszobrot, de hiába kérdőjelezik meg az eseményt évről évre, még mindig óriási népszerűségnek örvend Hollywoodban az átadó.

Még el sem kezdődött a gálaest, de már most találunk egészen meglepő és fura jelölteket az adott kategóriában. A Marvel Studiosnak bejött a Fekete Párduc kampánya, hiszen a filmet több kategóriában is nevezték, köztük a Legjobb filmért járó díjért, amiben végig bíztak. Mi magyarok ezúttal kissé szomorúak lehetünk, hiszen az utóbbi évekhez képest most nem szurkolhatunk egy magyar alkotásért sem, viszont a Netflix több alkotással is képviselteti magát, ami bravúr.

Íme a 2019-es Oscar-díj jelöltjei

Legjobb film
  • Fekete Párduc
  • BlacKkKlansman – Csuklyások
  • Bohém rapszódia
  • A kedvenc
  • Zöld könyv – Útmutató az élethez
  • Roma
  • Csillag születik
  • Alelnök
Legjobb rendező
  • Spike Lee (BlacKkKlansman – Csuklyások)
  • Pawel Pawlikowski (Hidegháború)
  • Yorgos Lanthimos (A kedvenc)
  • Alfonso Cuarón (Roma)
  • Adam McKay (Alelnök)
Legjobb férfi főszereplő
  • Christian Bale (Alelnök)
  • Bradley Cooper (Csillag születik)
  • Willem Dafoe (At Eternity’s Gate)
  • Rami Malek (Bohém rapszódia)
  • Viggo Mortensen (Zöld könyv)
Legjobb férfi mellékszereplő
  • Mahershala Ali (Zöld könyv)
  • Adam Driver (BlacKkKlansman – Csuklyások)
  • Sam Elliott (Csillag születik)
  • Richard E. Grant (Megbocsátasz valaha?)
  • Sam Rockwell (Alelnök)
Legjobb női főszereplő
  • Yalitza Aparicio (Roma)
  • Glenn Close (The Wife)
  • Olivia Colman (A kedvenc)
  • Lady Gaga (Csillag születik)
  • Melissa McCarthy (Megbocsátasz valaha?)
Legjobb női mellékszereplő
  • Amy Adams (Alelnök)
  • Marina de Tavira (Roma)​​
  • Regina King (If Beale Street Could Talk)
  • Emma Stone (A kedvenc)
  • Rachel Weisz (A kedvenc)

Legjobb idegennyelvű film
  • Capernaum (Libanon)
  • Hidegháború (Lengyelország)
  • Never Look Away (Németország)
  • Roma (Mexikó)
  • Bolti tolvajok (Japán)
Legjobb animációs film
  • A hihetetlen család 2. (Brad Bird)
  • Kutyák szigete (Wes Anderson)
  • Mirai – Lány a jövőből (Mamoru Hosoda)
  • Ralph lezúzza a netet (Rich Moore, Phil Johnston)
  • Pókember: Irány a Pókverzum! (Bob Persichetti, Peter Ramsey, Rodney Rothman)
Legjobb adaptált forgatókönyv
  • The Ballad of Buster Scruggs (Joel Coen , Ethan Coen)
  • BlacKkKlansman – Csuklyások (Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott, Spike Lee)
  • Megbocsátasz valaha? (Nicole Holofcener and Jeff Whitty)
  • If Beale Street Could Talk (Barry Jenkins)
  • Csillag születik (Eric Roth, Bradley Cooper, Will Fetters)
Legjobb eredeti forgatókönyv
  • A kedvenc (Deborah Davis, Tony McNamara)
  • A hitehagyott (Paul Schrader)
  • Zöld könyv (Nick Vallelonga, Brian Currie, Peter Farrelly)
  • Roma (Alfonso Cuarón)
  • Alelnök (Adam McKay)
Legjobb operatőri munka
  • Hidegháború (Lukasz Zal)
  • A kedvenc (Robbie Ryan)
  • Never Look Away (Caleb Deschanel)
  • Roma (Alfonso Cuarón)
  • Csillag születik (Matthew Libatique)
Legjobb vágás
  • BlacKkKlansman – Csuklyások (Barry Alexander Brown)
  • Bohém rapszódia (John Ottman)
  • Zöld könyv (Patrick J. Don Vito)
  • A kedvenc (Yorgos Mavropsaridis)
  • Alelnök (Hank Corwin)
Legjobb eredeti filmzene
  • BlacKkKlansman – Csuklyások (Terence Blanchard)
  • Fekete Párduc (Ludwig Goransson)
  • If Beale Street Could Talk (Nicholas Britell)
  • Kutyák szigete (Alexandre Desplat)
  • Mary Poppins visszatér (Marc Shaiman, Scott Wittman)
Legjobb eredeti betétdal
  • All The Stars (Fekete Párduc, Kendrick Lamar)
  • I’ll Fight (RBG, Diane Warren, Jennifer Hudson)
  • The Place Where Lost Things Go (Mary Poppins visszatér, Marc Shaiman, Scott Wittman)
  • Shallow (Csillag születik, Lady Gaga, Mark Ronson, Anthony Rossomando, Andrew Wyatt, Benjamin Rice)
  • When A Cowboy Trades His Spurs For Wings (The Ballad of Buster Scruggs, Willie Watson, Tim Blake Nelson)
Legjobb vizuális effektus
  • Bosszúállók: Végtelen háború
  • Barátom, Róbert Gida
  • Az első ember
  • Ready Player One
  • Solo: Egy Star Wars-történet
Legjobb díszlet
  • Fekete Párduc (Hannah Beachler)
  • Az első ember (Nathan Crowley, Kathy Lucas)
  • A kedvenc (Fiona Crombie, Alice Felton)
  • Mary Poppins visszatér (John Myhre, Gordon Sim)
  • Roma (Eugenio Caballero, Bárbara Enrı́quez)
Legjobb jelmez
  • The Ballad of Buster Scruggs (Mary Zophres)
  • Fekete párduc (Ruth E. Carter)
  • A kedvenc (Sandy Powell)
  • Mary Poppins visszatér (Sandy Powell)
  • Két királynő (Alexandra Byrne)
Legjobb smink és haj
  • Border
  • Két királynő
  • Alelnök
Legjobb animációs rövidfilm
  • Animal Behaviour (Alison Snowden, David Fine)
  • Bao (Domee Shi)
  • Late Afternoon (Louise Bagnall)
  • One Small Step (Andrew Chesworth, Bobby Pontillas)
  • Weekends (Trevor Jimenez)
Legjobb rövidfilm
  • Detainment (Vincent Lambe)
  • Fauve (Jeremy Comte)
  • Marguerite (Marianne Farley)
  • Mother (Rodrigo Sorogoyen)
  • Skin (Guy Nattiv)
Legjobb hangvágás
  • Fekete Párduc (Benjamin A. Burtt, Steve Boeddeker)
  • Bohém rapszódia (John Warhurst)
  • Az első ember (Ai-Ling Lee, Mildred Iatrou Morgan)
  • Hang nélkül (Ethan Van der Ryn, Erik Aadahl)
  • Roma (Sergio Diaz, Skip Lievsay)
Legjobb hangkeverés
  • Fekete Párduc
  • Bohém rapszódia
  • Az első ember
  • Roma
  • Csillag születik
Legjobb dokumentumfilm
  • Free Solo (Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi)
  • Hale County This Morning, This Evening (RaMell Ross)
  • Minding the Gap (Bing Liu)
  • Of Fathers and Sons (Talal Derki)
  • RBG (Betsy West, Julie Cohen)
Legjobb dokumentum-rövidfilm
  • Black Sheep (Ed Perkins)
  • End Game (Rob Epstein, Jeffrey Friedman)
  • Lifeboat (Skye Fitzgerald)
  • A Night at the Garden (Marshall Curry)
  • Period. End of Sentence (Rayka Zehtabchi)

Oscar-díj

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Szegény párák
Filmek

A legjobb filmnek járó díjra is jelölt Szegény párák hamarosan elérhető lesz Disney+-on

Az Oscar-díjat nyert Szegény párák hamarosan streamelhető a Disney+-on.

Oppenheimer
Filmek

Hány millió dollár ütötte Christopher Nolan markát az Oppenheimer és az Oscar után?

Mennyi volt Christopher Nolan fizetése az Oppenheimer után, ami tarolt az idei...

Oscar
BREAKINGFilmek

Oscar 2024: Íme a nyertesek listája

Kiosztották a legjobb filmeknek járó díjakat. Ők lettek az Oscar 2024 nyertesei.