Dűne

Nagyon soká láthatjuk csak Denis Villeneuve Dűnéjét

A premierek eltolása a Dűnét sem kerülte le.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a Tenet bemutatása után a Dűne maradt az idei év leginkább várt filmje. A várakozás persze érthető, hiszen Frank Herbert műve minden idők egyik legkultikusabb sci-fi regénye, amelyet azonban nagyvásznon eddig csak egyszer láthattunk, akkor sem olyan formában, amit megérdemelt volna. David Lynch 1984-ben egy akkor kifejezetten prominensnek számító szereplőgárdával igyekezett a rajongók kegyeiben járni, azonban a film sikere nem volt egyértelmű. A 2000-es évek elején aztán készült még egy tévésorozat, amely szintén nem volt sem a nézők, sem a kritikusok kedvence.

Most azonban korunk egyik legfelkapottabb rendezője, Denis Villeneuve nyúlt a sztorihoz. Az új film szereposztása pedig elképesztően impozáns, szerepelni fog a produkcióban többek között Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Oscar Isaac, Jason Momoa, Zendaya, Dave Bautista, Josh Brolin, Stellan Skarsgard, Charlotte Rampling és Javier Bardem is. Nemrégiben pedig elérhetővé vált a film első előzetese is. A rendező azt is elmondta korábban, hogy mindenképpen két részben fogják adaptálni a könyvet, ugyanis csak így látnak esélyt a hű adaptációra:

Ezt a történetet szinte lehetetlen lenne egy filmben elmesélni. A könyv világa egyszerűen túl komplex és szerteágazó, az ereje pedig éppen a kis részletekben rejlik. Egyébként is azt gondolom, hogy Frank Herbert műve egy fájó látlelet a jelenünkről. Absztrakt módon ugyan, de a Föld kizsákmányolása, a vad kapitalizmus árnyoldala jelenik meg a könyvben. Bizonyos értelemben a Dűne egy felnövéstörténet, melynek egyik fontos üzenete éppen az, hogy a fiatal generációnak kell cselekednie, nekik kell egy jobb irányba terelni a világunkat.

Most pedig bejelentették, hogy a járványhelyzet és a további premiertolások miatt idén már nem láthatjuk a filmet. Erre igazából a Wonder Woman 1984 karácsonyra mozgatása óta lehetett számítani, a hír azonban még így is szomorú.

Az új premierdátum tehát 2021.október 1-e az Egyesült Államokban.

Dűne
Total
3
Shares

Leave a Reply

Previous Article
Free Guy

Befutott a Ryan Reynolds főszereplésével forgatott Free Guy új, szédítő előzetese

Next Article
The Batman

A Dűne új premierje veszélyezteti a The Batman bemutatóját is, amit el fognak tolni, akár 2022-re

Related Posts
Wide Screen YouTube