The Suicide Squad

Mit mondanak az első reakciók James Gunn várva várt The Suicide Squad alkotásáról?

Megérkeztek az első benyomások a DC legújabb filmjéről.

Bár a 2016-ban bemutatott Suicide Squad – Öngyilkos osztag nem aratott nagy sikert a kritikusok körében, a rajongókat ez nem tántorította vissza, hogy beüljenek az őrült kalandra, s a Warner Bros. tetemes bevételre tett szert ennek ellenére. Gyakorlatilag megágyazott a folytatás előtt, ami azóta több mindenen is átesett. Nagyon elhúzták a tervezést, majd le is mondtunk róla, de felcsillant a fény az alagút végén, amikor a Disney kirúgta James Gunn rendezőt, s a Warner Bros. felbérelte. Gunn szabadkezet kapott, bármit választhatott volna, de ő inkább az Öngyilkos osztag mellett tette le voksát, ami ezután következett, pedig már történelem.

Nem vitás, hogy az elmúlt évek termései után a The Suicide Squad az a film, amire mindenki kíváncsi, már csak az első a franchise első része miatt is, hogy sikerült-e összerántani a csapatot és egy vicces, szórakoztató, ugyanakkor kőkemény és tökös filmet letenni az asztalra. A szerencsésebbeknek már volt alkalmuk megtekinteni a filmet, akik egy rövid reakcióban megosztották csütörtök hajnalban, hogy mit tartogat nekünk Gunn.

A The Wrap munkatársa, Umberto Gonzalez úgy fogalmazott, hogy teljesen őrült, és pokolian élvezetes. James Gunn könnyedén hozta a DC eddigi legélvezetesebb filmjét. Vizuálisan lenyűgöző, miközben akciódús és tele van hencegéssel.

A Heroic Hollywood szerkesztője szerint az új DC film nem egyszerűen a kedvence, hanem James Gunn legjobb alkotása egyben. Őrületesen szórakoztató, és tele van nevetéssel, és pontosan olyan a film ettől, amiről egy Task Force X küldetésnek szólnia kell. Továbbá kiemelte azt is, hogy a színészek remekeltek benne, és ezt mindenkinek látnia kell.

A Randango és a Rotten Tomatoes embere úgy írja le a filmet, hogy nagyon jól érezte magát a filmnézés alatt, és ez egy olyan képregény film, amiben mindenki beletette a legjavát. Nagyon imádta a filmet, ami nagy, merész és vizuálisan is lenyűgöző. James Gunn, aki horrorfilmeken nevelkedett, és ez most visszaköszön ebben a filmben. Erőszakos, de vicces. Dühös, de nagyon édes.

A karakterek közül Idris Elba Bloodsportját és David Dastmalchian Polka-Dot Manjét emeli ki, és csak zárójelesen jegyzi meg, hogy Bloodsportnak van a legkirályabb fegyvere. Véleménye szerint ez volt a legjobb, ami eddig történt Margot Robbie Harley Quinnjével a filmvásznon. A karakter útja a filmben egyszerre nagyon szép, de nagyon véres is.

Korábban a Slashfilm, most pedig a Gizmondo és az io9 kritikusa szerint a film annyira vicces, tiszteletlen és erőszakos, amilyennek ígérték. Ami legjobban tetszett neki, az a film szíve. Gunn tényleg úgy tartja az egyensúlyban az őrültséget és a komolyságot, hogy a kettő nagyon jól kiegészíti egymást. King Sharkra pedig külön megéri majd odafigyelni.

Erik Goldman is imádta a filmet. Testrészek csonkolásából sincs hiány a filmben, mellette gazdagon kapunk trágárságból és szemtelenségből, de aztán vannak igazán szívből jövő pillanatok is. A teljes szereplőgárdát nagyon szerette.

A Collider főszerkesztője abszolút odáig van a filmért. A film szuper erőszakos, extrém vicces, és egy hatalmas házi szórakozás James Gunn-nak és a DC-nek. Rengeteg meglepetés és olyan dolgot tartogat, amire nem számított a néző. Egyszerűen egy nagyszerű film.

The Suicide Squad – Öngyilkos osztag 2021. augusztus 6-án kerül bemutatásra az HBO Maxon és a mozikban.

Total
6
Shares
Previous Article
WandaVision

Elizabeth Olsen szerint a Doctor Strange az őrület multiverzumában próbál a Marvel legfélelmetesebb filmje lenni

Next Article
Loki

Valamikor a jövőben érkezik a Loki 2. évada, de pletykák szerint már előbb, egy másik filmben látjuk Tom Hiddleston karakterét

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!