Wide Screen
Image default
Játékok

Minden, amit a Marvel’s Avengers bétájáról tudunk

Sólyomszem felkészül.

A Marvel’s Avengers kapcsán futó War Table videósorozat második epizódja is vetítésre került, és bőven elárasztott minket információval. Szó esett az első kiegészítőről, egy kollaborációról, és a bétával kapcsolatos részletekről is, mi pedig összegyűjtöttük nektek az összes lényeges dolgot az elhangzottakból.

A legtöbb említés a hamarosan induló bétatesztről esett, amelynek időpontjairól már írtunk korábban. Amennyiben előrendeltétek a játékot, vagy megteszitek ezt a béta indulásáig, azaz augusztus 7-ig, három napon át próbálgathatjátok majd a címet PS4-en. Az első kört augusztus 14-16. között, majd ezt követi majd az Xbox és PC platform közös zárt körű próbája, ezalatt pedig javában zajlani fog a nyílt PlayStation béta is, szintén három napon keresztül. A szórásból azonban a többi játékos sem marad ki, augusztus 21-23. között minden platformnak lehetősége lesz betekintést nyerni a Marvel’s Avengers világába, előrendeléstől függetlenül. De mi mindent láthatunk majd?

Amint az a közvetítésből kiderült, a történet néhány kiválasztott küldetését játszhatjuk végig a béta idején, amelyet megfejeltek néhány melléktevékenységgel is a fejlesztők. Ezeket teljesen egyedül, a gép által irányított Bosszúállók oldalán, de akár három barátunkkal karöltve is teljesíthetjük. Annyit biztosan tudunk, hogy irányíthatjuk majd Ms. Marvelt, és egy oroszországi S.H.I.E.L.D. bunkert is bejárhatunk titkok után kutatva. A béta kipróbálásához szükségetek lesz egy Square Enix Members fiókra, azonban duplán érdemes regisztrálni még az indulás előtt, ugyanis cserébe egy Thor feliratú névtábla jár érte a végleges verzióban.

Ha már ajándékok: egy másik játék közönségét is meglepik a fejlesztők. Epic Games fiókunkat összekapcsolva a már említett Square profillal lehetőségünk lesz feloldani a Hulk Smashers Pickaxe névre keresztelt fegyvert a Fortnite-ban. Nem ez az első alkalom, hogy a Marvel és a Fortnite egyezséget kötnek, korábban Deadpool, Amerika Kapitány és a Galaxis Őrzői is feltűntek a battle royale szenzációban.

A közvetítés végén egy igen fontos részlet is nyilvánosságra került. Kiegészítő formájában további hősökkel bővül majd a játék a megjelenést követően, a sort pedig a Marvel Moziverzum egyik alapvető karaktere, Sólyomszem indítja. A rajongók a bejelentés óta hiányolták Clint Barton jelenlétét, a Square Enix pedig láthatóan nem feledkezett meg róla. Ami azt illeti, külön megerősítették, hogy a DLC tovább fogja vinni az alapjáték történetét, miközben Sólyomszem önálló sztoriját is megismerhetjük. Külön öröm, hogy a plusz tartalom teljesen ingyenesen érkezik.

Egyelőre ez minden, amiről tudni érdemes, azonban a következő hónapban is ajánlott figyelni a játék hivatalos csatornáit, várható még War Table stream a megjelenés előtt. A Marvel’s Avengers szeptember 4-én érkezik PS4, Xbox One és PC platformokra, idővel pedig ingyenes next-gen frissítéssel lesz játszható PS5 és Xbox Series X konzolokon. Ha az eddig látott bőséges promóciós tartalom nem győzött meg titeket, mindenképp próbáljátok ki a bétát a jövő hét folyamán.

Még több a témában...

Tovább bírja majd a PS5 DualSense kontrollere a strapát

Sinka Tamás

Kiszivárgott volna az Xbox Seris X és az S pontos megjelenési dátuma?

Kévés Bence Mihály

Fejlesztői naplón a The Dark Pictures Anthology: Little Hope

Sinka Tamás

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat