A Frank Herbert által megalkotott Dűne-sorozat alaptörténete elsőre azt sugallja, hogy a Harkonnenek bukása után Paul Atreides kiteljesedő hatalma teljes mértékben felszámolja a gonoszt a galaxisban. Azonban a Harkonnen-ház már az első két regény során is egyértelművé teszi, hogy a kérdés korántsem ilyen egyszerű. A Slashfilm szedte csokorba ezúttal is az eseményeket, akárcsak egy korábbi cikkben, amikor a Caladan történetét írtuk meg.
Röviden:
- A Harkonnen-ház nem tűnik el teljesen a Báró és Feyd-Rautha halálával.
- Genetikai örökségük, különösen Jessica és Alia vonalán, tovább gyötri az Atreideseket.
- A Dűne-sorozat későbbi részei mélyebben is bemutatják, hogyan jelenik meg a Báró tudata leszármazottai elméjében.
A Dűne messiása című regényben – és az azt követő kötetekben – a Harkonnenek inkább a háttérből, családi vérvonalakon keresztül, pszichológiai és genetikai örökségükkel árnyalják az Atreidesek új uralmát. A történet középpontjában a főszereplők lelki vívódásai állnak, akiknek meg kell küzdeniük azzal a ténnyel, hogy a bukott báró tulajdonképpen az ő felmenőik között is szerepel.
Az első Dűne (és a filmbéli Dűne: Második rész) végén a Harkonnen-ház legfőbb alakjai, Vladimir Harkonnen báró és unokaöccse, Feyd-Rautha, elesnek Paul Atreides bosszúja során. Ez az egyik legvilágosabb, morális kérdőjeleket kevésbé felvető pillanat a történetben. A kegyetlen Harkonnenek távozásával úgy tűnik, hogy az Atreides-ház képes lesz megerősíteni új, szinte császári rangú hatalmát. Későbbi utalásokból kiderül, hogy bár a Harkonnenek a politikai színteret elhagyni kényszerülnek, teljesen nem szűnnek meg fenyegetést jelenteni a Galaxis számára.
Az egyik legnagyobb fordulat Frank Herbert történetében az, hogy Jessica, Paul édesanyja, valójában a báró Harkonnen lánya. A Bene Gesserit szervezet ugyanis évszázadokon át manipulálta különböző nemesi házak vérvonalait, hogy létrehozzanak egy tökéletes lényt, a Kwisatz Haderachot. Erre kaptunk egy is kitekintőt az HBO Dűne: Prófécia című sorozatában, amely a kezdeteket mutatja be. Már ott kiderült, hogy a Harkonnen-gének kulcsfontosságú szerepet játszanak majd a későbbi események során, így Paul és testvére, Alia szempontjából is.
A sorozat világában ráadásul a halál nem jelenti feltétlenül a tudat végleges megszűnését. A Kwisatz Haderach szupermenta és az úgynevezett „belső hangok” koncepciója – mely szerint az ősök tudata fennmarad leszármazottaik elméjében – lehetővé teszi, hogy a báró Harkonnen akár a halála után is megkísértse az Atreides-ház tagjait.
Alia, Jessica lánya már a Dűne végén is kiemelt szerepet játszik, amikor – a regényben – ő maga végez a báróval. Később, A Dűne gyermekei című kötetben Alia tragikus sorsra jut: a túlzott fűszerhasználat és a genetikai öröksége miatti „aberráció” következtében a báró Harkonnen tudata egyre inkább átveszi az irányítást az elméje felett. Ezzel gyakorlatilag a Harkonnenek visszatérnek, miközben Alia egyre kegyetlenebb, zsarnoki lépéseket tesz a saját családja és népe ellen.

A Harkonnen-fenyegetés nem szűnik meg Alia tragédiájával. A báró tudata nyomokban tovább él Paul fiában, Leto II-ben, ám ő már sokkal határozottabban képes ellenállni a családi vérvonal sötét impulzusainak. Később Leto II a saját, félig emberi-félig féreg testében egészen új irányba tereli a Dűne-sorozat történetét. Így a Harkonnen-ház bár fizikailag megroppan, a tudati szinten még generációkon át érezteti hatását az Atreides-dinasztia sorsában.
Noha a közvetlenül látható Harkonnen-hatalom Paul Atreides trónra lépésével elveszti a régóta birtokolt befolyását, a ház sötét öröksége továbbra is kísérti az új uralkodócsaládot. Ezt a kettősséget Frank Herbert a későbbi kötetekben is kihangsúlyozza, ahol a genetikai és spirituális összefonódások legalább olyan meghatározó erőként jelennek meg, mint a politikai hatalom. A báró halála tehát nem jelent teljes megváltást a galaxis számára, hanem emlékeztetőként szolgál arra, hogy az igazi gonosz gyakran a legváratlanabb helyeken, akár az ember saját lelkében is rejtőzhet.
Szólj hozzá!