Wide Screen
Image default
Játékok

Mekkora lesz valójában az Xbox Series X?

A Microsoft új konzoljának mérete sokakat elgondolkodtatott.

A Microsoft új konzoljának mérete sokakat elgondolkodtatott.

Tegnap óta gyakori beszédtéma a videojátékos körökben az Xbox Series X. A konzol bejelentésénél használt videó ugyanis enged következtetni a méretre is, hiszen a lemezmeghajtó nyílásának mérete adott, a kontroller alapján meg szintén lehet találgatni, még ha az új picit kisebb is lesz a mostaninál.

A Slashgear szerkesztői képben próbálták vázolni a méretarányokat egy Xbox One X-hez viszonyítva. Az IGN ettől is tovább ment, ők készítettek egy replikát a videó alapján és ehhez mérték az X-et, valamint egy PS4 Prot.

Mindezek alapján a konzol nem is tűnik olyan nagynak, mint elsőre gondolnánk. A forma, és az álló elhelyezés azonban továbbra is érdekes. A Microsoft ugyan nem győzte megnyugtatni a kedélyeket, hogy az Xbox Series X fektetve is használható lesz, azért valamiért csak az álló formula mellett döntöttek.

Azt pedig generációk óta tudjuk, hogy hiába lehet a konzolokat forgatni, mindig megvan az ajánlott setup, amit nagyban befolyásol, az alkatrészek belső elhelyezése. Legfőképp a melegedés és az ezen segítő szellőzés a döntő ebben a kérdéskörben.

Még több a témában...

Hivatalos az Xbox Series X ára és megjelenési ideje is

Sinka Tamás

A Microsoft megerősítette, milyen áron kerül a boltok polcaira az Xbox Series S

Sinka Tamás

Minden bizonnyal kiszivárgott a Series S kinézete és ára

Fonyódi Dávid

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat