Wide Screen
Image default
BRÉKING Filmek

Megtalálták Danny Boyle utódját a James Bond 25 élére

Sokkal gyorsabban találtak utódot, mint ahogy arra számítani lehetett, de azért picit módosult a James Bond 25 bemutatódátuma is.

Az MGM és az Eon nagy erőket mozgósított, hogy mielőbb rendezőt találjanak a James Bond franchise következő részéhez, hiszen a nyár végén Danny Boyle kreatív különbségekre hivatkozva otthagyta a James Bond 25-öt. Most azonban jött a bejelentés, hogy Cary Joji Fukunaga veszi át a rendezői teendőket, ő fogja elkészíteni a jubileumi részt.

A hivatalos közleményben azonban még mindig nem kapott filmcímet a következő rész, továbbra is úgy hivatkoznak a filmre, mint a James Bond 25, pedig már nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy milyen néven kereshetjük 2020-ban a 007-es kalandját. Igen, a filmet eredeti tervekkel ellentétben nem 2019 őszén, hanem 2020. február 14-én fogják bemutatni. A film forgatásának időpontját is eltolták, csak jövő év márciusában veszi kezdetét a munka. Michael G. Wilson és Barbara Broccoli producer a következőket mondta:

Örülünk, hogy együtt dolgozhatunk Caryvel. Az ő sokoldalúsága és innovációja teszi őt kiváló választásnak, hogy elkészítse a következő James Bond kalandot.

A forgatókönyvírókra nem tértek ki, azonban úgy tűnik ott nem történik változás, és maradnak Neal Purvis és Robert Wade párosnál, akik évtizedek óta örvendeztetnek meg hol izgalmasabb, hol gyengébb történetekkel. De abban biztosak vagyunk, hogy egy ilyen rendezővel az élén, a következő Bond-film merőben más lesz a megszokottól, már csak azért is, mert a híresztelések szerint ez lesz Daniel Craig utolsó 007-es filmje.

Még több a témában...

Billie Eilish elkészült a 007 Nincs idő meghalni főcímdalával

Kévés Bence Mihály

[SBLIV] Egy Super Bowlos szpottal hangolódunk a 007 Nincs idő meghalni bemutatójára

Kévés Bence Mihály

Már magyarul is nézhető a 007 Nincs idő meghalni Bond-film előzetese

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat

Kövess minket a Facebookon