Főoldal Sorozatok Megtalálták a Trónok harca előzménysorozatának egyik kulcsszereplőjét
Sorozatok

Megtalálták a Trónok harca előzménysorozatának egyik kulcsszereplőjét

A színészt jelenleg az HBO egy másik sorozatában láthatjuk.

389
Trónok harca

A 2000-es évek közepén két ambiciózus producer, David Benioff és D.B. Weiss azzal a céllal kereste fel George R.R. Martint, hogy sorozatot készítsenek az író akkor már fantasyrajongók körében igen népszerű regényfolyamából, a Trónok harcából. Korábban filmes adaptációról volt szó, azonban az túl sok kompromisszummal járt volna, Benioffék viszont meggyőzték Martint, így elkészülhetett a sorozat első pilotja. Ami állítólag annyira rosszul sikerült, hogy az egész projekt sorsa megkérdőjeleződött, így gyakorlatilag nulláról kezdték újra az építkezést, többek között lecserélték majdnem a teljes szereplőgárdát.

2011-ben aztán elindult a sorozat, mely évadról-évadra egyre népszerűbb lett, az utolsó szezonok már egyértelműen uralták az egész tévés piacot. Bár a befejezés nem sikerült a legfényesebben, az HBO mindenképpen szeretné tágítani az univerzumot. A Bloodmoon munkacímet viselő, Naomi Watts főszereplésével készülő spin-offot végül elkaszálták (ezt egyébként George R.R. Martin nehezményezte is, mert szerinte az tényleg markánsan más lehetett volna, mint a fősorozat, s nem biztonsági játék), de a House of Dragon rögtön megkapta a tízrészes berendelést. Néhány hete még arról számoltunk be, hogy elkezdődött a szereplőválogatás, most azonban úgy tűnik, hogy meg is találták az egyik legfontosabb szereplőt.

Viserys Targaryen szerepére ugyanis az egészen remek brit karakterszínészt, Paddy Considine-t választották ki. Őt olyan sorozatokban láthattuk korábban, mint a Kívülálló vagy legutoljára A harmadik nap.

A House of Dragon a tervek szerint 2022-ben jön az HBO képernyőjére.

Paddy Considine interview: 'I feel like my new film Journeyman has been  rejected in many ways' | The Independent | The Independent
Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Havas Jon
Sorozatok

Kit Harington megerősítette, hogy polcra került Havas Jon saját sorozata

Egyhamar nem lesz semmi a spinoff-sorozatból Hava Jonnal a főszerepben.

Sorozatok

Új Trónok harca-spinoff sorozat készülhet

A Batman 2. íróját bíznák meg Aegon hódításainak megírásával.