Főoldal Filmek Meglepően rövid lett a Super Mario Bros.: A film játékideje
Filmek

Meglepően rövid lett a Super Mario Bros.: A film játékideje

Nem túl gyakori, hogy ilyen rövid legyen egy mozifilm, de ez még nem jelent rosszat. Akár jót is jelenthet.

51
Super Mario Bros.: A film

Sok kritikát kapott a Super Mario Bros.: A film az első előzetes után, de ahogy egyre több információt, előzetest és karakterleleplezést láttunk, az érdeklődés úgy nőtt meg a film iránt, amiben a főszereplő Mario a hangját nem mástól kölcsönzi, mint Chris Pratt. Március végén mutatják be a mozikban a rajzfilmet, aminek most kiszivárgott a játékideje.

Meglepően rövid kalandban lesz része az ikonikus videojátékos vízvezetékszerelőnek. Az Ír Filmosztályozó Hivatalnak köszönhetően kitudódott, hogy a Super Mario Bros.: A film mindössze 1 óra 32 perces lesz. Ezzel a film messze elmarad az Avatar: A víz útja háromórás játékidejétől, de talán egy jobb összehasonlítás, hogy még a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság is hosszabb volt, vagy akár a DC Szuperállatok Ligája is közelebb állt a két órához. Úgy tűnik, hogy az Illumination tartja magát a régi trendekhez, hiszen a stúdió legtöbb filmje közel 90 perces volt, egyedül az Énekelj! és annak folytatása kivétel a szabály alól.

A Super Mario Bros.: A film ráadásul 7 perccel lesz rövidebb, mint az élőszereplős Sonic, a sündisznó (1 óra 39 perc). Nem feltétlenül jelent még rosszat, hogy ilyen rövid lesz a film, az ilyen filmek gyakran előnyt kovácsolnak belőle, ha lényegretörő történetet mesélnek el, s inkább a kalandra és az akcióra van kihegyezve a rajzfilm.

Super Mario Bros.: A film című filmben igazi nagyágyúk szerepelnek. A főszereplőket alakító Chris Pratt és Charlie Day mellett Jack Black mint Bowser, Keegan-Michael Key mint Toad, Seth Rogen mint Donkey Kong, Fred Armisen mint Cranky Kong, Kevin Michael Richardson mint Kamek és Sebastian Maniscalco mint Foreman Spike is megszólal. A filmet Aaron Horvath és Michael Jelenic rendezi Matthew Fogel forgatókönyvéből.

Super Mario Bros.: A film 2023. március 30-án kerül a hazai mozikba.

Super Mario Bros.: A film

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Fűrész X
Filmek

A Fűrész X megkapta a legdurvább korhatár-besorolást a magyar mozikban

A Fűrész X annyira durva lett, hogy csak 22 és 5 óra...

Fűrész X
Filmek

A szomszédok kihívták a rendőrséget a Fűrész X vágójára, sikoltozásra lettek figyelmesek

A Fűrész X rendezője elárulta, hogy vágás közben a rendőrség kopogtatott az...

Star Wars családi Nap
Filmek

Októberben negyedszerre rendezik meg a Galaktikus Családi Napot

A The Force Alliance-Magyar Galaktikus Fan Klub ezúttal is elrepít minket a...

Disney+
Filmek

Hamarosan a Disney+ is leszámol a jelszómegosztással

Egy országban már idén elindítja a jelszómegosztás elleni védelmét a Disney+.