Főoldal Filmek Megérkeztek az első hivatalos képek Christopher Nolan új filmjéből
Filmek

Megérkeztek az első hivatalos képek Christopher Nolan új filmjéből

Megérkeztek az első hivatalos képek Christopher Nolan új filmjéből.

558
Tenet
Forrás: Warner Bros.

Megérkeztek az első hivatalos képek Christopher Nolan új filmjéből.

„Szóval, mit ne áruljak el Önöknek a filmről?”

Christopher Nolan

Ezzel a mondattal kezdte mondandóját az Entertainment Weekly-nek a rendező, amikor először beszélt a sajtónak új filmjéről, a Tenet névre keresztelt szupertitkos produkcióról.

A 2020. júliusában mozikba kerülő film főbb szerepeiben igazi sztárparádét láthatunk, többek között John David Washington, Robert Pattinson, Elizabeth Debicki, Aaron Taylor-Johnson és Kenneth Branagh is tiszteletét teszi majd. A történetet pedig talán úgy lehet a legjobban leírni, hogy egy akciódús és epikus menet a kémkedés nemzetközi világában.

Elizabeth Debecki és John David Washington

Egy kémfilm lesz a kiindulási alap, de ezt követően számos másik helyre eljutunk, mesélte még a rendező, akinek többek között a Sötét Lovag trilógiát, az Eredetet, a Csillagok közöttet vagy legutolsó filmjét, a Dunkirk-et is köszönhetjük. Elárulta még, hogy rengeteg különböző műfajba belekóstol a film, remélhetőleg izgalmas és újító módon. Amit még Nolan is elismert, hogy dolgozott már eddig is nagy filmeken, de a Tenet volt eddig a legnagyobb produkció, amivel foglalkozott. Hét különböző országban forgattak, hatalmas stábbal és díszletekkel, ezért is tartja az eddigi legambiciózusabb filmjének.

A filmből pedig meg is érkeztek az első képek, melyeket cikkünkben is láthattok. Tűkön ülve várjuk az első hivatalos előzetest, addig is olvassátok el korábbi anyagunkat a filmről.

Szerző

Imádom a mozgóképeket, legyen az film, sorozat, doku, rövidfilm vagy csak egy ötletes klip. Minden jöhet. És néha még írok is róluk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...