Még márciusban megmutatkozhat az Elden Ring

Jeff Grubb szerint nem is kell már olyan sokat várnunk a további információkra.

A From Software játéka igazán sokak által várt, hiszen az eddigi alkotásaik is meghatározóak voltak a szakmát és az ipart tekintve. Hasonló sorsot látnak az Elden Ring előtt is, azonban mostanában egészen kevés információ érkezik róla. Abban a tekintetben aztán még inkább igaz ez az állítás, hogy belsős szivárogtatók szerint nagyon is elképzelhető a 2021-es megjelenés. Sokak szerint ez már 2020-ra be volt tervezve, de a pandémia áthúzta ezen terveket.

Jeff Grubb információi szerint még márciusban sokkal többet tudhatunk majd a Dark Souls játékok alkotóinak új művéről. A GamesBeat Decides podcast-ben beszélt róla, hogy a forrásai miatt magabiztosan állíthatja, hogy a következő hónapban végre elárulnak pár dolgot az Elden Ring-ről. Nem tartja valósnak a lehetőséget, hogy tovább csússzon ez az esemény áprilisig.

Egészen érdekes egybeesésnek hat, hogy a Microsoft is tervez egy eseményt tartani március végén. Elképzelhető tehát, hogy ott fogunk majd egy hosszabb-rövidebb előzetest látni a játékból. Innentől elég valószínűnek tűnik, hogy a redmondiak birtokolják az Elden Ring reklámjogait. 

Természetesen reméljük, hogy ezen az eseményen esetlegesen megvillantják a Starfield-et is, felkerült az internetre már egy állítólagos lista a programpontokról és ezek szerint érkezni fog egy Indiana Jones cinematic előzetes is. Az utóbbi információkat érdemes nagyon fenntartással kezelni, de nem tartjuk elképzelhetetlennek őket.

Total
2
Shares
Previous Article
Vasember Pókember

Robert Downey Jr. szeretné látni, ahogy Tom Holland továbblép Pókember szerepétől

Next Article

Kipróbálnád a Dying Light első részét?

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!