Főoldal Játékok Még a hónapban látjuk az Xbox Series X belsős játékait
Játékok

Még a hónapban látjuk az Xbox Series X belsős játékait

Heteken belül feltárul a jövő.

198

Az idei nyár gaming szempontból is erősen átszerveződött, az E3 lefújásának példáját az összes nagy videojátékos rendezvény követte. Nem meglepő módon a Sony önálló showt rendezett következő nagy dobásának, hiszen már eddig is távol maradtak az eseménytől. Csak idő kérdése volt, hogy a nagy PlayStation 5 leleplező gálát mikor követi az ősi rivális újabb bemutatója, hiszen a gépet és a third party játékokat már megmutatták nekünk. A Microsoft a mai napon hivatalos Twitter fiókján bejelentette, július 23-án ismerhetjük meg a következő generációs gép belsős stúdiók által fejlesztett kínálatát.

Érthető okokból igyekszik titokban tartani a részleteket a techóriás, azt azonban biztosan állíthatjuk, hogy a Series X-re bejelentett legnagyobb cím, a Halo Infinite biztosan bemutatkozik, alighanem gameplay felvételek kíséretében. Ezen felül különböző saját gyártású, az Xbox Game Studios által kiadott játékokra is számíthatunk, valószínűleg további exkluzívokról és nyitócímekről is lerántják majd a leplet. Szó lesz az Xbox One további támogatásának részleteiről és a cross-platform megoldás működéséről is.

Nagyon meglepődnénk, ha a már bejelentett címek nem kapnának új ízelítőket. Szinte biztosra vehetjük a Grounded, a Wasteland 3 és a Microsoft Flight Simulator feltűnését, de valószínűleg a Senua’s Saga: Hellblade II is tiszteletét teszi majd. A szakértők számítanak valami nagy dobásra a Microsoft új stúdiójától, a The Initiative-től is, de ezek egyelőre csak találgatások, és a hivatalos bejelentésig érdemes csak mértékkel ujjongani.

Az Xbox Games Showcase stream július 23-án, magyar idő szerint délután hatkor indul, YouTube-on, Twitchen és Facebookon is élőben közvetíti majd hivatalos csatornáin a Microsoft.

Szerző

2003 karácsonyán egy PlayStation 1-et találtam a fa alatt, és azóta se eresztenek a játékok, így a gamer rovat csapatát próbálom erősíteni.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Exodus
Játékok

Bemutatkozott a KotOR és a Mass Effect volt fejlesztőinek új játéka

A BioWare volt fejlesztői Exodus címen új sci-fi szerepjátékot készítenek

Dragon Age: Dreadwolf
Játékok

Bemutatkozott a Dragon Age: Dreadwolf világa

2024 nyarán végre leleplezik az új Dragon Age játékot.

GTA VI
BREAKINGJátékok

Hivatalos: itt a Grand Theft Auto VI előzetese

A Rockstar nagy sikerű nyitott világú játékának folytatása 2025-ben érkezik.

Xbox Game Pass
Játékok

PlayStation és Nintendo konzolokra is jöhet a Game Pass?

A Microsoft minden elérhető képernyőre, eszközre eljuttatná az Xbox Game Pass szolgáltatását.