Főoldal Játékok Máris készülne az új HALO?
Játékok

Máris készülne az új HALO?

Egy álláshirdetés tanúsága szerint nem csak az Infinite projekt pörög a 343-nél.

379

Az idei év egyik legjobban várt és legnagyobb alkotása lesz a Halo Infinite. Eredetileg tavaly, a konzolok rajtjakor kellett volna megjelennie, de a fejlesztők és a rajongók annyira nem érezték még késznek, hogy „elintézték” Phil Spencer-nél a halasztást. A hivatalos beszámolók és a pletykák alapján olyan jól halad a dolog, már a tartalmi elemek több mint 90%-val készen is vannak (egyes beszámolók szerint az egésszel) és már „csak” a hibajavítás van hátra.

A konkrét megjelenési dátumot nem árulták még el, de szinte biztosra vehető az idei dátum. Nagyon sokan pedzegetik a november 15-öt, ugyanis ez az eredeti Halo játék huszadik évfordulója. Egy új álláshirdetésből azt is megtudhatjuk, hogy már dolgoznak valami máson is. A Microsoft hivatalos oldalára került ki, hogy a 343 Industries producert keres egy új Halo játékhoz.

Miről is lehet szó? Első körben a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb magyarázat egy játék a játékban fajta mű lehet, ugyanis a Microsoft nyilatkozata alapján a Halo Infinite egy hatalmas mű lesz, amit aztán sokáig szeretnének különböző tartalmakkal bővítgetni. Ez földhözragadt és gyors megoldás lenne, hiszen minden alap adott és egy megfelelő méretű csapattal akár már egy éven belül ki is tudnának adni egy méretesebb DLC-t. Ne felejtsük el, a 343 hatalmas csapat, a világ legnagyobbjai között van méretben.

Másik lehetőség lehet még a Halo Wars 3. Az egy és a kettő is egészen népszerű volt és elhozta a “stratégia” műfaját az Xbox konzolokra is. A redmondiak nagyon ki szeretnék aknázni az ebben az univerzumban rejlő összes lehetőséget, így remek szórakozást nyújthatna egy új felvonás ilyen témában is. Mindenesetre egy biztos, valami nagy már megint készül a 343 háza táján és még meg sem érkezett az Infinite

Szerző

Egészen pici koromban szerettem bele a játékokba és mindenbe ami technika. A jéték rovatot vezetem és próbálok nektek érdekességeket hozni a témában.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.

Microsoft Xbox
Játékok

Ez a négy Xbox-játék érkezik PlayStationre és Nintendo Switch-re

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy mely Xbox-játékok jönnek a rivális konzolokra.

Xbox Games
Xbox

[Hivatalos] Xbox játékok érkeznek PlayStationre és Nintendo Switch-re

Négy megnem nevezett Xbox-játék érkezik a rivális konzolokra.