Főoldal Játékok Márciusban jön a Dragon’s Dogma 2
Játékok

Márciusban jön a Dragon’s Dogma 2

A Capcom nagy sikerű akció-szerepjátéka végre folytatást kap.

408
Dragon's Dogma 2
Forrás: Capcom

November 28-án tartotta a Capcom az új showcase-t, amelynek keretében végre közelebbről is bemutatták a várva várt Dragon’s Dogma 2 játékukat. A japán játékfejlesztő- és kiadó még 2012-ben adta ki a Dragon’s Dogma: Dark Arisen címen az első részt PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra. A nyitott világú, hack and slash és akció-RPG stílusú fantasy játék óriási siker lett, rögtön az eladási toplisták élére került. A folytatásra egy évtizedet kellett várni, amely 2024. március 22-én érkezik a boltokba.

A levetített egy órás showcase-ben egy hangulatos előzetest is kaptunk, amely felvezeti a második rész történetét. A helyszín ugyanaz a fantasy világ lesz, mint az első részben. Megismerhetjük már a főbb karaktereket is, mint Ulrika, Nadina, Brant, Disa, Menella, Wilhelmina, Sven, Glyndwr és Doireann. Ők természetesen a társaink is lehetnek a harcokban, amelyet a gép és a játékos is irányíthat. A történetről sokat nem tudunk, de egy érdekes geopolitikai konfliktusnak lehetünk majd tanúi.

Ennél sokkal érdekesebbek a nyitott pályák és a játékmechanikák. Egy immerzív, nyitott fantasy világot kapunk ismét, amelyben Vermund emberek lakta királyságát és Battahl, a bestiák nemzetét fedezhetjük fel. Rengeteg tenni való lesz a szerepjátékban. Egy új kasztot is bevezetnek, a szélhámost, amely egy rogue típusú karakter osztály lesz, de közben nekromanta képességeket is kap. Sajátos módon használja fel a holtakat, nem élőhalott sereget kreál, hanem egy trükkös füstölővel az ellenségeket egymás ellen fordítja. A játék amúgy a megszokott akció-RPG stílust követi, látványos harcokban vehetünk részt saját, általunk irányított Arisen bőrébe bújva. A látvány láthatóan nagyon sokat fejlődött az első rész óta, igazi next-gen fantasy élményét mutatja a videók alapján. Természetesen sárkányt is ölhetünk majd benne.

Az előrendelés már él, PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S-re már megvehető a szoftver. Az alapjáték 64,99 euróért, míg a külcsíneket és extrákat tartalmazó Deluxe kiadás 74,99 euróért vásárolható meg bármelyik platformra. A Dragon’s Dogma 2 március 22-én lesz elérhető.

Dragon's Dogma 2
Forrás: Capcom
Szerző
Faragó Dániel

Gamer, videójátékos újságíró és Star Wars rajongó. Akkor került kapcsolatba a játékokkal, amikor először a kezébe adták a Rogue Squadront és a Tomb Raidert. 2019-ben kezdett el videójátékokról írni a Ziro.hu portálján. Jelenleg a Rebo.hu főszerkesztő helyettese és a Wide Screen gaming szerkesztője

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Ghost of Yotei
PlayStation

Új korszakba repít a Ghost of Yotei előzetese, a Ghost of Tsushima folytatása

Új kor, új helyszín és új főszereplő lesz a folytatásban.

Dead Rising Deluxe Remaster
Játéktesztek

Dead Rising Deluxe Remaster teszt

Ráncfelvarráson esett át a Dead Rising Deluxe Remaster, de megéri az árát?

Astro Bot
Játéktesztek

Astro Bot teszt

A Sony elhozta az év egyik legjobb játékát?