Főoldal Filmek Már javában dolgoznak a Jumanji 4. részén
Filmek

Már javában dolgoznak a Jumanji 4. részén

Mindezt az előző két részt is jegyző Jake Kasdan rendező erősítette meg, aki természetesen visszatér a negyedik Jumanji-filmnél is.

544
Jumanji: A következő szint

Mindezt az előző két részt is jegyző Jake Kasdan rendező erősítette meg, aki természetesen visszatér a negyedik Jumanji-filmnél is.

Az eredeti Jumanji-filmet még 1995-ben mutatták be, majd 2017-ben a Jumanji: Vár a dzsungel feltámasztotta a filmszériát, bombasiker volt még úgy is, hogy a Star Wars: Az utolsó Jedik előtt mutatták be. A film olyannyira jól teljesített a mozikban, hogy a Sony Pictures nem hátrált meg, és a Jumanji: A következő szint harmadik részt a Skywalker korával egy időben mutatták be. A film minden tekintetben siker, kritikákban és összesen 797 millió dollárt hozott világszerte, így senkit nem érhetett meglepetés, hogy a negyedik részen dolgoznak.

A hírt az eddig elkészült két folytatás rendezője, Jake Kasdan erősítette meg, aki az egyik legnagyobb rajongója a szériának, a kezdetektől fogva támogatta az ötletet, most pedig a karantén idején már a negyedik részen dolgozik:

A járványt megelőzően éppen egy beszélgetést tartottunk erről, és amilyen csak gyorsan lehet, újra játékba hozzuk magunkat. […] izgalmasan ígérkezik a saját két lábán, hasonló érzés, mint az első két film jelent számomra.

Nem árulta el, hogy mikor szeretnék bemutatni majd, de tekintettel a mostani helyzetre, hogy mennyire sűrű lesz a jövő évi naptár, a filmet valószínűleg megint egy Star Wars-filmmel karöltve fogják bemutatni, 2022 karácsonyán. Ha pedig kedvet kaptunk a harmadik menetre, akkor jövő héten újranézhetjük, hiszen akkor fog megjelenni Blu-ray lemezen.

Jumanji: A következő szint

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események