Főoldal Játékok Majdnem mindent tudunk már az új Xboxról
JátékokBREAKING

Majdnem mindent tudunk már az új Xboxról

A Microsoft új konzoljának már csak az árcímkéje és a pontos megjelenési ideje hiányzik.

863
XseX

A Microsoft új konzoljának már csak az árcímkéje és a pontos megjelenési ideje hiányzik.

A Microsoft maximálisan kihasználja, hogy a Sony csendben van a következős generációs konzoljával kapcsolatban és ők bizony nyomatják az infókat a sajátjukról. Tavaly már láttuk hogy fog kinézni, pár hete pedig a konzol hardware-éről is elárultak szinte mindent. Most azonban az utolsó piszkos kis részlet is lelepleződött, hiszen egészen pontosan listázták az utolsó csavarig az összetevőket. A könnyebbség kedvéért összehasonlíthatjuk a mostani generációs Xbox masináival (ettől is részletesebb lista a videó, audió és portok tekintetében is erre található).

Ez azonban messze nem minden. A redmondiak demonstrálni szerették volna a gép lelkét jelentő SSD erejét, ezért két videót is kaptunk még pluszban. Az elsőn a töltési idők lerövidülése látható, a másikon pedig a Quick Resume funkció, amivel tényleg úgy válthatunk majd a játékok között, mit ahogy más alsónadrágot.

Akkor ennyi? Koránt sem! Az is kiderült ugyanis, hogy minden Xbox játék HDR támogatást kaphat a Series X-en, akár a régebbi címek is. Pár kiválasztott Xbox One cím pedig felbontásban is fel lesz turbózva a visszafelé kompatibilitás jegyében, méghozzá úgy, hogy a fejlesztőknek nem kell majd vele külön melózni. Több sem kellett, hogy a Digital Foundry előbújjon a karanténból és megosszák a gondolataikat.

Végezetül pedig álljon itt az a szerencsés, aki már testközelből is megismerkedhetett az új Xbox géppel. Olyannyira, hogy utolsó csavarig szétszedte és mindezt meg is mutatja. Kiderült az is, hogy mi az a titokzatos port, amit mi is találgattunk korábban. Bizony, hogy külső SSD csatlakozás. Kapcsolhatunk majd a masinához mindenféle USB eszközt, de amíg az előző generációs játékok remekül ellesznek vele, a Series X címeknek SSD kell majd.

Szerző
Sinka Tamás

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

PlayStation 5 Xbox Series X
Játékok

Behozhatatlan lemaradásban van az eladásokban az Xbox Series a PlayStation 5 konzollal szemben

Az Xbox alulmaradt a konzolháborúban, de más területeken még megszorongathatja a konkurenciát.

Dead Rising Deluxe Remaster
Játéktesztek

Dead Rising Deluxe Remaster teszt

Ráncfelvarráson esett át a Dead Rising Deluxe Remaster, de megéri az árát?

Indiana Jones and the Great Circle
Játékok

Megjelenési dátumot kapott az Indiana Jones and the Great Circle játék

Decemberben jön PC-re és Xbox konzolra, 2025 tavaszán pedig PS5-re is.