A Warner Bros. február végén mutatta be a Mortal Kombat videojáték alapján készült mozifilm első előzetesét. A trailer olyan nagyot ment, hogy az első héten csaknem 116 millióan tekintették meg az erőszakban bővelkedő videót. Rendkívül pozitív fogadtatásban részesült az adaptáció első kedvcsinálója. A franchise legnagyobb kritikusai is elismerősen nyilatkoztak kedvenceik élőszereplős alakjairól, valamint a trailer hangulatáról.
A készítők korábban már utaltak rá, hogy véres, erőszakos és kivégzésekben sem szenved hiányt a film, de annyira brutális filmre talán senki sem számított, mint amiről az első előzetes árulkodik.
A sztori főhőse Cole lesz, aki maga is harcos, ám identitásválsággal küzd, miközben keresi a származását. A keresésben segítségére lesz egy, a testén található titokzatos szimbólum, egy Mortal Kombat szimbólumát formázó anyajegy a mellkasán. A történet során olyan karakterek próbálják megkeseríteni életét, mint Sub-Zero, miközben segítséget is kap majd Jaxtől, Sonya Bladetől és Raiden úrtól (Tadanobu Asano). Akárcsak a játékban, mi másról is szólhatna történet, mint a jól ismert bajnokság, ahol a harcosok mérik össze erejüket.
A rajongók nagy örömére a film megkapta az R-besorolást, így a korábbi feldolgozásokkal ellentétben ez lesz az első, amiben helyet kapnak a küzdelmek végét jelentő brutális kivégzések is. Simon McQuoid filmrendező arra kérte Kyle Gardine kaszkadőrkoordinátort, hogy a harcjeleneteket úgy tervezze meg, amihez foghatót még egyetlen mozifilmben sem láttunk. Bízunk benne, hogy olyan összecsapásokra kerül sor, ami a játék szerelmeseinek és a videojátékoktól távol állók elvárásainak is eleget tesz.
A filmet az HBO Max streamingszolgáltatón és a mozikban is bemutatják majd április 16-án.
Szólj hozzá!