Lost Soul Aside – Teszt

Az élvezetes harc elég lesz a sikerhez?

Faragó Dániel
Olvasási idő: 8 perc
Forrás: PlayStation

Van az, amikor már a játék megjelenése előtt rossz előjelek mutatják, hogy itt valami nem oké. Kezdve azzal, hogy a megjelenés napján sem voltak még tesztek, kritikák a Lost Soul Aside játékról (még külföldön sem), csak utána kezdtek szállingózni, így eléggé látszik, hogy a kiadó nem akarta, hogy bárki kipróbálhassa ezt a megjelenése előtt. Pedig a játék elég jó és élvezetes harcrendszer, de maga a világa nem valami eredeti és túlzottan is sokat merít a JRPG-ből, így eléggé vegyes érzékesekkel és rossz szájízzel álltunk fel a játék tesztelése után.

Azt érdemes először megemlíteni, hogy miként jött létre a játék. A Lost Soul Aside több mint 10 éven át készült. Eredetileg az akkor még egyetemista Yang Bing nevű kínai fejlesztő garázsprojektje volt, egyedül dolgozott rajta 2014-től. Majd ahogy lediplomázott, elkezdte népszerűsíteni a projektjét az interneten, végül a Sony felfigyelt rá, leültek tárgyalni Sanghajban és a játékot végül bevették a China Hero Projectbe. Ez a Sony és a PlayStation azon kezdeményezése, amelyben kis és feltörekvő kínai fejlesztőket patronálnak, hogy aztán PlayStation exkluzívokat gyártsanak a Sonynak. Az egy fős projektből így született meg az Ultizero Games stúdiója, akiknek a Lost Soul Aside az első játékuk.

A játékról első ránézésre is ordít, hogy itt az inspirációt a Square Enix nagy sikerű Final Fantasy szériája adta. A karakterek, a történet, a világa, a JRPG vonal mind-mind a Final Fantasyt juttatják eszünkbe. A történet szerint egy másik dimenzióból a Voidrax néven ismert lények megtámadják az emberek világát, elragadják a főhős, Kaser húgának a lelkét. Kaser így útra kell, hogy szembeszálljon ezzel a félelmetes új fenyegetéssel, megmentse testvérét és felszabadítsa az emberiséget.

Lost Soul Aside
Forrás: PlayStation

Szó, ami szó, ez a történet egy papírfecnin is elfért volna, de várjunk még és előbb kezdjük is a játék pozitív oldalával, vagyis a harcrendszerrel. Egyértelmű, hogy a Lost Soul Aside legjobban sikerült része lett a pörgős és aránylag élvezetes harcrendszer. Itt viszont nem a Final Fantasy, hanem sokkal inkább a Capcom akció-kalandjátéka, vagyis a Devil May Cry adta az ötletet.

Természetesen egy nagy karddal harcol Kaser, kis és nagyobb vágásokat tud bevinni. A támadások elől a legjobb kitérni, majd gyorsan lecsapni. Persze ahogy haladunk, egyre több képességet is kapunk. Itt lesz fontos állandó társunk Arena, egy sárkányszerű isteni lény. Arena még a prológusban Kaserhez tapad, amolyan Venom-módra. Nagyon mókás és szórakoztató beszólogatások mennek így a két karakter között, de ami a legfontosabb, hogy Arena számos nagyon hasznos és erős képességet ad nekünk, amelyek jól jönnek a harcokba. Mégis azt éreztem a játék elején, hogy ebben nincs kihívás. Persze meg tudnak izzasztani a nagyobb főellenségek, de az átlag harcosok annyira nem erősek, meg ügyesek, könnyedén kitérhetünk előlük, és ha elkaptuk őket, csak kitartóan kell csapkodni őket, netán a levegőbe is, így sok esélyük nincsen. A harcok ennek ellenére élvezetesek, ez viszik előre a játékot, mert a többi eleme már megbicsaklik.

Lost Soul Aside
Forrás: PlayStation

És akkor térjünk is a negatív dolgokra. Most komolyan, ez hogy néz ki? Én nem utasítom el a nosztalgiát, de a Lost Soul Aside sajnos olyan, mintha most jelent volna meg 2010-ben egy PS3-ra. Szinten minden grafikai eleme nem egy mai PS5-ös játék képét tükrözi. A környezetben még találunk változatos kinézetű textúrákat, de a karakterek csak a jól megszokott metroszexuális ázsiai széparcokat hozzák, mint egy Final Fantasy-ban. De a karakterek mozgása, az animációk, az NPC-k vagy bármi abszolút nem hozza a PS5 új címeinek minőségét.

Az sem lehet neki felróni, hogy a korábbi Unreal Engine 4-es motorral készült, hiszen ezzel nemrég kaptuk a Star Wars Jedi: Survivor és Hogwarts Legacy játékokat is. Mindezt 10 évnyi fejlesztés után. A másik, hogy hemzseg technikai hibáktól. A teszt az alap PS5-ön volt, néha erősen beesett az FPS, fagyás mondjuk nem volt. Az összehasonlító teszteken látszik, hogy Quality módban PS5 és PS5 Pronál is 30 FPS alá esik be a képfrissítés. Ráadásul olyan gamebreaking bugok is maradtak benne, hogy ha az elején nem beszéltél adott NPC-vel, akkor a játék nem oldja ki neked a képességfát és buktad az egész fejlődési rendszert. Erre többen a játék közepénél jöttek rá. Azóta az Ultizero Games ezt már kijavította, de még maradtak benne hibák bőven.

Lost Soul Aside
Forrás: PlayStation

De a technikai gondokat még elnéznénk, mert egy Baldur’s Gate 3 vagy Cyberpunk 2077 is nagyon rossz állapotban jöttek ki, amit persze azóta javítottak. A gond az, hogy a történet és a világa, vagy a karakterek egyáltalán nem olyan érdekesek és kidolgozottak, hogy bent tartsanak. A prológus beledob a mély vízbe, nem kapunk semmilyen támpontot, hogy ki, mi vagy micsoda, vagy miért kéne most izgulni értük. Lassan indul be és amikor kioldódnak a képességek, akkor kezd izgalmas lenni, bár ez inkább a harcrendszernek és a fejlődési rendszernek köszönhető, mintsem a történetnek.

Lost Soul Aside
Forrás: PlayStation

A mászkálás és a kardozás mellett egyébként meglehetősen sok ugrálós, platformer rész van. A játéktár idővel kinyílik, egyre nagyobb tereket kapunk, mégsem nevezhető open worldnek, folyamatosan láthatatlan falakba ütközünk. A platformerek viszont nem mindig élvezhetők, mert az irányítás finoman szólva sem lett tökéletes. Szóval ebben a játékban lett volna még mit javítani, fejleszteni, de valószínű, hogy ennyi tellett a fejlesztőktől. A pletykák szerint a Sony mindössze 8 millió dollárt fektetett a játékba, amely a mostani 2-300 milliós költségvetésekhez képest aprópénz. Ha így nézzük, akkor nem is érdemes olyan sokat elvárni tőle, kivéve, hogy a játék közel 24 ezer Ft-ba kerül PS5-ön és PC-n a Steamen (Amerikában ez 59,99 dollár), a Deluxe kiadás pedig 29 ezer Ft. Ez egy majdnem teljesárú játék, így az ára alapján sokan kritikusabban állhatnak majd hozzá. Viszont, ha nem szeretnék rá áldozni, de kíváncsiak vagyunk azért, hogy milyen lett, egy ingyenes demót is kipróbálhatunk, amely a játék néhány pályáját tartalmazza.

Értékeljük, hogy a sanghaji Ultizero Games közel 11 évet áldozott az életéből a Lost Soul Aside elkészítésére, ez mindenképpen elismerésreméltó. Ez önmagában viszont kevés ahhoz, hogy ellensúlyozza azt, hogy mennyire idejétmúlt a játék több eleme is, kezdve a grafikától, a mechanikákig és még sorolhatnánk. A világa és karakterei túlzottan is a Final Fantasy farvizén eveznek, nem tűnnek ki, nem eléggé eredetiek vagy ötletesek, nem beszélve a szoftver nem túl jó technikai állapotáról. Ami kiemeli a középszerűségből, az a harcrendszer és a fejlődés, itt azért látszik, hogy tettek bele munkát, figyelmet, így a játék felnőhet a nagyobb JRPG-k közé. Az árát viszont egyáltalán nem indokolja, főleg nem a mostani időszakban, mikor egymást érik a játékok, óhatatlanul is elsikkadnak majd felette a játékosok. Amennyiben oldhatatlan szomjat érzünk egy kínai fejlesztésű JRPG iránt, vagy csak Final Fantasy éhségünket akarnánk csillapítani, akkor tegyünk vele egy próbát. Akinek viszont nem sürgős, azok várjanak, amíg kijavítják a hibáit vagy kap egy akciót.

Lost Soul Aside
Forrás: PlayStation

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×