Ha létezik olyan film, melytől féltem, rettegtem, az A szürke/sötét/vörös ötven árnyalata.
Nos, kövezzetek meg, de én az első részét mai napig nem láttam, de még csak könyvben sem olvastam, sőt ezt a kritikát is több napon keresztül csak toltam egyik napról a másikra. Fejben hiába raktam össze, mit akarok leírni, mikor leültem alkotni, mégsem jöttek a szavak, és ültem a gép előtt, s csak a kérdések futkostak a fejemben: Mi tévő legyek? Miért őrülnek meg ezért a filmért ennyien a világon? A nők miért nézik meg, mikor egy férfi megalázza, és kínozza őket? De most végre eldöntöttem, pontot teszek az i-re, és ha törik, ha szakad, leírom gondolatom A szürke ötven árnyalatáról.
Leszögezem, attól, hogy nem vagyok rajongója ennek a műfajnak, nem láttam az első részt, mi több, még a folytatást sem követtem igazán, de attól még tudom miről van szó, mit tartalmaz a könyv. Nagy vonalakban. Van egy csaj, akit Anastasia Steele-nek hívnak (Dakota Johnson), és a multimilliárdos Christian Grey (Jamie Dornan). A férfiról már az első részben kiderült, hogy borzalmas gyerekkora volt, kínozták, és végig alávetett szerepet töltött be az életben. Sajnos nem tudta feldolgozni a gyötrelmeket, így felnőtt korára magából is egy erőszakos alak vált, aki perverzitásban és beteges szokásaiban éli ki vágyait. Úgy is fogalmazhatnék, hogy arra élvez, hogy megalázza és kínozza a nőket az ágyban.
Valaki meg tudja mondani, hogy mi a jó ebben, miért lett ebből bestseller, miért rajonganak ennyire érte? Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyunk egyformák, kinek a pap, kinek a papné, de erre azt kell mondani, hogy már sok volt. Csak hogy értsétek félelmem, egyedül nem is mertem elmenni rá, hanem elhívtam az egyik ismerősöm, hogy menjünk és nézzük meg együtt a második részt – ő egyébként látta az elsőt is, és már azt is kritizálta. Bízott, én kevésbé, a film sikerében – napokkal a bemutató előtt olvasta el a könyvet, hogy tökéletesen össze tudja hasonlítani a képi világokat -, hogy jobban fog-e teljesíteni, mint az első rész. Hamar lelombozódott, alig pár jelenet után már olyasmiket súgott a fülembe: ez nem is így van a könyvben, ez tök gáz, ez unalmas, már megint csak szex… Tudatosult bennem a tény, hogy nem velem van a baj, mert tényleg baj van a filmmel, és ezek szerint még az első rész kudarca után is lehet lejjebb süllyedni a szinten. A sötét ötven árnyalata nem hazudtolta meg magát, tökéletesen másolta az első részt, még rá is tett, csakhogy rossz irányba menetel a franchise szekere.
A szürke ötven árnyalata nem csak a rossz kritikák visszhangjától volt hangos, hanem E.L. James írónő és Sam Taylor-Johnson viszályától is. A bemutató után a két fél egymásnak esett a médiában, pocskondírozták egymást, mutogattak a másikra, állítólag még abban sem tudtak megegyezni, hogy mi legyen az utolsó szó a filmben. Végül az írónő elérte célját, távozott a rendező, és James Foley-ra bízta a második részt. Foley-t rendkívül nehéz döntés elé állította, egyrészt meg kellett birkózni annak a filmnek a folytatásával, ami országvilág előtt egyszer leszerepelt, másrészt pedig a makacs írónővel közösen kellett forgatni, aki annyira rátette kezét A sötét ötven árnyalatára, hogy nem pusztán forgatókönyvírásba, hanem még a rendezésbe is besegített, felügyelte a munkálatokat.
Látszik, hogy a történeten próbáltak csiszolni, szerettek volna sokkal több akciót és sztorit belezsúfolni a narratívába. Nem sikerült, mondhatni már átestek a ló túloldalára, és emiatt teljesen katyvasz lett a film. Kínos és kidolgozatlan jelenetek váltják egymást. A marketingben is dráma és romantikus jelzőket aggatták rá, ám ezekkel csak elvétve találkozunk. És ott van a másik jelző, a pornó, szex, de ahhoz meg kevés benne a szex, hogy azt mondhassuk rá, hogy szoftpornót látunk. De akkor most mégis mi lett? Jó kérdés, erre csak az alkotópáros tudja a választ.
Bezzeg arra figyeltek, hogy a harmadik rész kellő felvezetőt kapjon, jól felvezessék, vagy éppen megássák a sírját? Ann főnökét Eric Johnson játszotta, aki betegesen beleszeret a nőbe, és ezért képes elmenni majd bármeddig. Sok szerepe nem volt a filmben, de mégis az ő személye maradt meg leinkább, vele lehetett leginkább azonosulni. Milyen fura, hogy a bűnt megtestesítő karaktert kedveltük legjobban, nem?
VÉGSZÓ
Egy botrányosan túlfűtött és túlbonyolított folytatást láttunk. Egyértelműen látszik, hogy ahogy a színészeken, úgy a rendezőn is nagy volt a nyomás. Az első részben még gátlástalanul vetkőztek neki a fiatalok, addig a második részben csak nyögvenyelősen birkóztak meg a kiszabott szerepekkel. Egy hibás és lyukas forgatókönyvből forgatták a filmet, de vajon most ki issza meg a levét?
Szólj hozzá!